November 18-án Polgárdiba vándorolt az SDG BeFogadó kávéháza. A Mezőföldi Egyházmegyében havonta kerül megrendezésre változó helyszínnel egy un. keresztyén teaház. Ezen a novemberi alkalmon találkozott össze ez a két időszakos és vándor, nem is igazán vendéglátó ipari egység útja.
Mitől keresztyén egy kávé- vagy teaház? Azt gondolom, attól, hogy Isten jelen van benne, sőt mi több, Ő van a középpontban. És ez hogyan valósul meg? Nos, ez már nehezebb kérdés.
Hisszük, ahol ketten vagy hárman összegyűlünk Jézus nevében, Ő ott van köztünk.
Megérezhettünk ezt ezen a novemberi alkalmon is, ahol a befogadás volt a témánk.
Könnyű helyzetben voltunk, mert már megérkezésünkkor megtapasztaltuk a befogadást a házigazda polgárdi gyülekezet részéről, kedvességükben, segítőkészségükben és vendégszeretetükben.
Az este folyamán bibliai igék lapján vizsgálva három oldalról jártuk körül a befogadás témáját - az ember fogadja be Istent, Isten fogadja be az embert, az ember fogadja be az embert -, mely három tulajdonképpen elválaszthatatlan egységet alkot, ahogy Jézus mondja: „A ki titeket befogad, engem fogad be; és a ki engem befogad, azt fogadja be, a ki engem küldött.” (Mt10,40).
Az ölelés példáján, szimbólumán keresztül a befogadás „elemeit” vizsgáltuk meg - a karok kitárása kifejezi a készséget a befogadásra és az elengedésre, mindkét fél befogadó és befogadott. Az énekek és a játékos feladatok szintén e téma köré csoportosultak, közben lehetőség nyílt a beszélgetésre, ismerkedésre is.
Nagyon köszönjük a befogadó gyülekezetnek, a lelkes résztvevőknek és legfőképpen Istennek ezt a csodálatos alkalmat!
Az este központi üzenetét vigyük magunkkal és éljük meg mindennapjainkban: „Azért fogadjátok be egymást, miképen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.” (Róm15,7)
dr. Sziráki Szilvia
Megjelent a Reformátusok Lapjában és olvasható a Mezőföldi Egyházmegye honlapján.