2006. évi nyári tábor

Mint ahogy arról már korábban is értesültetek, idén Pápán rendezzük a nyári táborunkat, 2006. július 3-9-ig. Alább olvasható a konferencia tematikája és programtervezete.

Ki()vagyok?

A konferencia fő témája ezen a nyáron az az alapvető kérdés, amire mindenkinek válaszolnia kell valahogy. Talán sokan nem is keresik erre a kérdésre a választ,
de mégis nap mint nap szembesülnek vele. A nyári együttlétünk alatt az előadásokon keresztül különböző nézőpontokból igyekszünk választ adni a kérdésre. Ugyanis személyiségünknek, létünknek több dimenziója van. Az általunk legfontosabbnak tartott dimenziók az alábbiak:

I. Keresztyén vagyok (Isten és én)
II. Magyar vagyok (A hazám és én)
III. Lány vagy fiú vagyok (A másik nem és én)
IV. Mások kinek látnak engem (A többiek és én)

Azt is fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a fenti dimenziók mindegyikét az első és általunk az összes többit meghatározónak tartott fényforrás megvilágításába kívánjuk helyezni:

Mi volt Isten akarata és célja azzal, hogy
- arra szólít, hogy forduljak őhozzá teljes életemmel
- ebbe a hazába helyezett
- lánynak/fiúnak teremtett
- kisebb/nagyobb közösségekhez tartozom

A következőkben pár mondatban összefoglalnák azokat a fő témákat, amiket szeretnénk, hogyha az előadások is elemeznének.

I. Keresztyén vagyok (Isten és én)
- Mi az, hogy Keresztyén?
- Mit jelent Keresztyénnek lenni? Miért akarja Isten, hogy Keresztyének legyünk?
- Miről ismerhetem meg, hogy valaki Keresztyén-e?

II. Magyar vagyok (A hazám és én)
- Véletlen az, hogy melyik országba születünk?
- Mit jelent az, hogy "Magyar"? Földrajzi fogalom? Politikai fogalom? Történelmi fogalom? Vallási fogalom?
- Hogyan viszonyuljunk más nemzetekhez?
- Mivel jár az, hogy Magyar vagyok? Jutalom vagy büntetés?

III. Lány vagy fiú vagyok (A másik nem és én)
- Mivel jár az, hogy (fiú/lány) vagyok?
- Milyen sajátosságai van az egyes nemeknek?
- Egyformának kell lennünk mindenben és mindenáron?
- Van-e különbség a nemek között?
- Mit jelent a nemek harca?
- Most, ebben az életkorban mit kezdhetek azzal, hogy fiú/lány vagyok?

IV. Mások kinek látnak engem (A többiek és én)
- Fontos az, hogy mások kinek látnak engem?
- Meg kell felelnünk másoknak?
- Isten milyennek lát engem?
- Az egyes közösségek sajátosságai.
- Feladataink az egyes közösségekben.

2006. július 3., hétfő

14.00: regisztráció
18.00: vacsora
18.45: éneklés
19.00: evangélizáció (Dr. Nagy István)
20.00: ismerkedés
23.00: takarodó

2006. július 4., kedd

7.30: ébresztő
8.00: reggeli
8.30: reggeli csendesség
9.00: éneklés
9.30-9.45: Jónás alapismeretek
9.45-11.00: csoportos bibliatanulmányozás
11.15-12.00: Előadás: Keresztyén vagyok (Égető Ferenc)
12.30: ebéd
14.00: közgyűlés
18.00: vacsora
18.45: éneklés
19.00: evangélizáció (Dr. Nagy István)
20.00: teaház (Kis Gyöngyi)
23.00: takarodó

2006. július 5., szerda

7.30: ébresztő
8.00: reggeli
8.30: reggeli csendesség
9.00: éneklés
9.30-9.45: Jónás alapismeretek
9.45-11.00: csoportos bibliatanulmányozás
11.15-12.00: Előadás: Magyar vagyok
12.30: ebéd
13.30: Műhely
15.30: termálfürdő
18.00: vacsora
18.45: éneklés
19.00: evangélizáció (Dr. Nagy István)
20.00: táncház
23.00: takarodó

2006. július 6., csütörtök

7.30: ébresztő
8.00: reggeli
8.30: reggeli csendesség
9.00: éneklés
9.30-9.45: Jónás alapismeretek
9.45-11.00: csoportos bibliatanulmányozás
11.15-12.00: Előadás: Lány vagy fiú vagyok (Szőke Attila)
12.30: ebéd
14.00: kékfestő
15.30: sportdélután
18.00: vacsora
18.45: éneklés
19.00: evangélizáció (Hős Csaba)
20.00: diaporáma
23.00: takarodó

2006. július 7., péntek

7.30: ébresztő
8.00: reggeli
8.30: reggeli csendesség
9.00: éneklés
9.30-9.45: Jónás alapismeretek
9.45-11.00: csoportos bibliatanulmányozás
11.15-12.00: Előadás: Mások kinek látnak (Vadász Márta)
12.30: ebéd
13.30: Műhely
15.30: kirándulás
18.00: vacsora
18.45: éneklés
19.00: evangélizáció (Hős Csaba)
20.00: táncház
23.00: takarodó

2006. július 8., szombat

7.30: ébresztő
8.00: reggeli
8.30: reggeli csendesség
9.00: éneklés
9.30: városnézés
12.30: ebéd
14.00: műhelymunka bemutatása
18.00: vacsora
18.45: éneklés
19.00: evangélizáció (Hős Csaba)
20.00: Ki mit tud, tábortűz
23.00: takarodó

2006. július 9., vasárnap

7.30: ébresztő
8.00: reggeli
8.30: reggeli csendesség
10.00: Istentisztelet, hazautazás

Feliratkozás Comments for "2006. évi nyári tábor" csatornájára