Az SDG, mint diákmozgalom 44 éves. Azonban ez a 44 év két részletből adódik össze: van egy 29 éves „régi” és egy 15 éves „új” SDG. Az új és régi szavak nem minőségbeli különbséget jelölnek csupán azt a tényt, hogy 1921 és 2009 között 44 éves működése mellett volt másik 44 év, amikor szüneteltetnie kellett tevékenységét. Sajátos, de nem egyedi, történelmi helyzetének következtében az egymást váltó nemzedékek között nem generációváltásról kell beszélnünk, hanem egy generációs töréstől, generációs szakadékról. Az SDG elmúlt 15 évére jellemző, hogy keresi azt az utat, amely összeköti jelen és múlt nevezett szakadékát. Úgy látjuk, hogy ez a probléma nem csak minket érint és foglalkoztat, ezért szervezünk a fent említett cím alatt egy olyan programot a Csillagponton, ahol hajdani fiatal SDG-eket mutatunk be és szólaltatunk meg. Azt gondoljuk, hogy a párbeszéd, a kölcsönös tisztlelet és egymás meghallgatása, megértése az első lépések ezen a hídon.