2001, Hódmezővásárhely: Nagy István második igehirdetése

Textus: 2Móz 33,12-23:

Majd ezt mondta Mózes az Úrnak: Lásd, te azt mondod nekem, hogy vezessem ezt a népet. De nem adtad tudtomra, kit küldesz velem. Pedig azt mondtad: Név szerint ismerlek téged, és megnyerted jóindulatomat. Ha valóban megnyertem jóindulatodat, ismertesd meg velem a te utadat, hadd tudjam meg tőled, hogy megnyertem jóindulatodat. Nézd, ez a nép mégiscsak a te néped! Az Úr így felelt: Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek? Mózes azt mondta: Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket! Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped megnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz? Ez különböztet meg engem és a te népedet minden más néptől a föld színén. Az Úr így szólt Mózeshez: Megteszem ezt is, amiről beszéltél, mert megnyerted jóindulatomat, és név szerint ismerlek. Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! Az Úr így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. Orcámat azonban nem láthatod - mondta -, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. És ezt mondta az Úr: Van itt hely nálam, állj a kősziklára! És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és kezemmel betakarlak, amíg elvonulok. Azután elveszem kezemet, és megláthatsz hátulról, mert orcámat senki sem láthatja meg.

Ez a mindennapi helyzet, azt hiszem, ismerős előttetek. Egy ember csendes szívvel az Úrral beszélget. Ezért mondom, hogy ismerős lehet előttetek, és ismerős kell, hogy legyen előttetek, mert akik már fogadalmat tettetek, arra tettetek fogadalmat, hogy minden nap tanulmányozzátok az Igét, mindennap csendességben vagytok az Úrral, és őtőle várjátok az utasítást a vezetésre. Akik pedig most készültök fogadalmat tenni, szintén erre fogtok fogadalmat tenni. Azonban mégis különleges ez a helyzet, hiszen itt a nép egyik vezetője, az Ószövetség talán egyik legnagyobb alakja az, aki csendességben van az Úr előtt. Azonban nem csak ezért különleges ez, beszélnünk kell az előzményekről.

Mózes negyven napig a hegyen volt, nagyon soká jött vissza. Azért volt a hegyen, hogy a szövetségkötés részleteit megbeszélje az Úrral, pontosabban azt, hogy hogyan milyen módon részelteti a népet az Ő áldásában és vezetésében. Miközben Mózes oda van, a nép felállítja az aranyborjút, Istent megpróbálja kiábrázolni egy bálványszobor formájában. Azt tudjuk, hogy a bálványnak az a fő célja, hogy mivel ott van az Isten megfogható módon, ezért különböző ajándékokkal arra veszi rá az ember, amire akarja. Ez a legnagyobb lázadás, ami ellen nagyon haragszik Isten. Amíg Mózes oda van, addig a nép ezt cselekszi. Bizalmi válság lép fel Isten és a nép között. Egyrészt a nép veszti el bizalmát az Úrban, Mózes eltűnt, már negyven napja nem jött vissza, s azt hiszi a nép, hogy Isten arca is eltűnt, aki eddig őket vezette Egyiptomból, nincs már velük, nem vezeti őket többé, ezért az aranyborjú formájában próbálják meg Isten arcát oda tenni a nép közé. Másfelől pedig Isten is elveszti bizalmát a népben, aki elárulta őt, kiköltözik a táborból, nem mehet többet oda a nép, hanem egy sátort állítat magának, ahova csak Mózes léphet be és Józsué azért, hogy őrizze a sátor bejáratát.

Ezek az előzmények azok, amelyek megelőzik ezt a beszélgetést, és itt halljuk azt, ahogy Mózes könyörög a népért, könyörög azért, hogy Isten vezesse a népet. Bár megígérte az Isten, hogy egy angyal fogja vezetni a népet Kánaán földjére, és régi ígéretét nem szegi meg, mégis Mózes úgy találja, hogy szükség van arra, hogy ő könyörögjön az Úrhoz. Mert anélkül a vezetés nélkül, Isten orcája nélkül tudja, hogy felesleges elindulni, felesleges útra kelni, mert a cél bizonytalan az Úr vezetése nélkül. Az Úr fenntartja Mózessel a kapcsolatot, senki más nem léphet oda hozzá, de a népnek mégis van lehetősége arra, hogy Istenhez forduljon Mózesen keresztül, és a nép hallja Isten kijelentését Mózesen keresztül.

Mózestől azt hallhatjuk, hogy színről-színre beszél az Úrral. Mit is jelent ezt a különleges kegyelem, ez a különleges jog, amit Mózes kapott, színről-színre beszélhet az Úrral, szemtől szembe, mint egyik ember a másikkal? Teljes nyíltsággal, teljes őszinteséggel és teljes bizalommal. Nagyon fontos az, hogy Mózes betölti a hivatását, ennek a nagy kegynek a tartalmában is, hiszen nem arra használja fel ezt a különleges kiváltságot, hogy magának szerezzen még több jogot. Bár ő megvetette a nép hűtlenségét és a nép bálványimádását, a népet mégis szerette, hisz azt mondta: nézd, Uram, ez mégiscsak a Te néped. A népet szerette, és a népért könyörög. És ennek a könyörgésnek az lett az eredménye, hogy Isten arca vezeti tovább a népet. Isten arca megy a néppel, vagyis a régi rend helyreáll.

De mi is volt a jelentősége ennek? Hogy Isten arca ott van a néppel, ez ugyanis az Ő személyes jelenlétének a biztosítéka volt. Úgy tartották annak idején, hogy az arc a szív tükre, tehát hogyha az Isten arca ott volt a nép között, akkor Isten arcát, Istennek a legbelső tulajdonságait szemlélhették, és ha Isten arca ott volt a nép között, akkor Isten tulajdonsága, azaz az Ő szeretete és hűsége is ott volt a nép között. Nagyon jól tudták, nagyon jól tudta Mózes is, hogy ha az Úr arca megy őelőttük, akkor ők a szeretet és a hűség és a gondviselés útját fogják járni. Ezért volt fontos az, hogy az Úr arca ott legyen közöttük, vagy gondoljatok még az ároni áldásra is, amit nagyon jól ismertek. "Ragyogtassa rád az Úr orcáját és könyörülj rajta, fordítsa feléd az Úr orcáját és adjon Neked békességet!" Hűen tükrözi ez, hogy minden könyörület és minden békesség az Úrtól van. Ezért volt fontos az, hogy a zsidó ember újból és újból elzarándokoljon Jeruzsálembe, megjelenjen az Úr színe előtt, háláját és bűnbánatát kifejezze áldozatban. Ezért volt fontos, hogy az Úr arca megint ott legyen és ez az ígéret helyre állt. Mózes könyörgésére valóban Isten arca fogja vezetni őket tovább a pusztában, bár hűtlenné váltak, de Isten mégis visszaállítja a régi rendet. Miért is fontos ez annyira? Mózes azt mondta: ez különböztet meg engem és a Te népedet minden más néptől a föld színén. Tudniillik az, hogy Isten szeretete, Isten kegyelme a hívőkkel van, és ez különböztet meg bennünket is, ahogy Jézus mondta, hogy onnan ismerlek meg titeket, hogy az én tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást. Ezért volt fontos az Mózesnek, és ezért fontos az nekünk, hogy Isten arca, az Ő szeretete és az Ő kegyelme, a néppel, a hívők közösségével legyen.

De térjünk most vissza egy kicsit arra a párbeszédre, ami Mózes és Isten között zajlott. Mózes azt mondja Istennek: mutasd meg nekem a Te dicsőségedet. Hallatlan merészség ez, hiszen az Úr dicsőségét senki nem láthatja, mert annak meg kell halnia. De miért kérte ezt Mózes? Azért, mert ebben a nagy bizalomban, hogy ő színről-színre beszélhetett az Úrral, kicsit túlpörgette magát, és azt hitte, hogy őneki már mindent szabad? Vagy túl kíváncsi lett volna és már annyira merészkedett, hogy ő mindent látni akar? Nem. Ez a bizalmi válság, ami fellépett az Isten és a nép között, elbizonytalanította Mózest is. Hiszen tudta, hogy a nép akkora vétket követett el, hogy az már elbizonytalanította, nem tudta, hogy az a régi rend, az a régi bizalmi viszony, azok a régi ígéretek, amelyeket Isten adott, azok érvényesek-e továbbra is? És a népért kérte azt, hogy láthassa a dicsőséget, bizonyítékot szeretett volna kapni, hogy áll az Isten szeretete, áll az Isten kegyelme, és meg is kapja ezt a bizonyítékot. És mivel az Úr dicsőségét még senki nem láthatta, ezért Mózest egy sziklahasadékba küldi Isten, és kezével gondosan, szeretetteljesen betakarja, hogy ne essék semmi baja, és megláthatja az Úr dicsőségét hátulról. De mi is volt ez a dicsőség, miért volt annyira lényeges ez? Isten dicsősége nem a pénz és a pompa, nem a csillogás, nem a villogás, hanem az ő dicsősége az ő szavának hatalmában és erejében van. Ami már megnyilvánult akkor, amikor megteremtette az eget és a földet, amikor kihozta Mózest és Izrael népét Egyiptomból. Ezeket már Mózes is átélhette, így tudta, hogy milyen nagy az Ő dicsősége, de később Ézsaiás is így szemléli Isten dicsőségét: palástjának csupán a széle is betölti a templomot; illetve később pedig azt mondja: "Jaj nekem elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok!" Mit is jelent ezt? Azt, hogy az Úr dicsősége elpusztítja, megsemmisíti, felemészti a bűnt. Ezért nem láthatta Mózes szemtől-szembe az Úr arcát, az Ő dicsőségét, de mégis meglátta hátulról. És ez valahogyan nagy lecke volt Mózesnek, és nagy lecke nekünk is. Gondoljátok csak el, hogy ki láthatja Isten dicsőségét? Az, aki az ő hátát látja, vagyis aki követi őt, az látja az Úr dicsőségét, vagyis aki követi őt, mert az látja hátulról. Akármerre vezet, akármerre hív, mi az Ő dicsőségét akkor látjuk, hogyha követjük akaratát.

Azonban Mózes még nagyobb kiváltságban, vagyis még nagyobb plusz kiváltságban is részesül, nem csak hogy meglátja az Atya dicsőségét, de meghallja az Úr nevét. Az "irgalmazok, akinek irgalmazok, és kegyelmezek, akinek kegyelmezek" ugyanígy hangzik felé, mint annak idején a "vagyok, aki vagyok". A "vagyok, aki vagyok" azt jelentette, hogy mindenütt ott vagyok, ahol szükség van rám, ahol segítségül hívnak, de babonás praktikával nem lehet engem megigézni. Ma azt mondaná az írás, engem nem lehet lekopogni, ugyanígy hangzik ma is, "kegyelmezek, akinek kegyelmezek". S mit is jelent ez, hogy ez az ő neve? Azt, hogy az Ő természetéhez tartozik a kegyelem és az irgalom, az Ő természete és legmélyebb jellemvonása az, hogy Ő kegyelmes és irgalmas, de az Ő szuverén joga eldönteni azt, hogy kinek és mikor kegyelmez. És éppen ezért: mikor megkapta a nép azt, hogy Isten visszafogadta őket a kegyelembe, éppen ez nem Mózes érdemeinek, Mózes hűségének, vagy a népnek köszönhető, hanem egyedül az Úr kegyelme volt az, hogy megnyerték ismét azt a kegyelmet.

Ezt kívánom nektek tehát, hogy Ti is részesüljetek ebben a kegyelemben, meglássátok Isten dicsőségét, és részesülhessetek az Ő vezetésében. Ámen.

Imádkozzunk!

Imádság: Mennyei Atyánk, szebb vagy és hatalmas, és mi mindennap csodáljuk a Te fenségedet. Csodáljuk hatalmasságodat, kegyelmedet, amelyet közölsz velünk. Ha visszagondolunk és megszámláljuk napjainkat, hogy milyen nagy kegyelemben részesítettél bennünket, már az is elég lenne ahhoz, hogy csak dicsérjünk téged, de Te sokkal többet ígértél nekünk. A Te áldásodat, az örök életet, azt, hogy Jézus Krisztusban mi is úgy fordulhatunk hozzád, ahogy Mózes: színről-színre, szemtől-szembe beszélhetünk Veled, és Te megáldasz bennünket szereteteddel. Könyörgünk azért, hogy Te vezess bennünket a mai napon, Te vezess bennünket otthon, gimnáziumunkban, a tanulásban, Te vezess bennünket otthon a családban. Könyörgünk azért, hogy dicsőségedet megláthassuk, a Te szeretetedet megláthassuk abban, ahogy követünk Téged, amikor követünk Téged. Légy áldott pásztorunk és vezess bennünket az új életre, mert mi hozzád akarunk tartozni. Mert mi a Te néped vagyunk, és Téged akarunk Istenünknek vallani. Ámen.

Mi Atyánk

Archívum: