2001, Hódmezővásárhely: Nagy István harmadik igehirdetése

Textus: Mt 6,25-34

Ének: 130. zsoltár 1. vers

Ének: 277. dícséret

Hallgassa meg a gyülekezet a fiataloknak az énekét.

102. számú éneket fogjuk énekelni ebből az "Erőm és énekem az Úr" c. énekeskönyvből. "Most ujjongjon a szívünk". Van benne egy pergetős rész, értelemszerűen először a lányok, azután pedig a fiúk szerepelnek.

Hallgassátok meg Isten Igéjét Máté evangéliumából, a 6. részből, a 25. verstől a 34. versig.

Fent nevezett részben így hangzik Isten igéje:

Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is? Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.

Isten tegye áldottá az ő nevét.

Imádkozzunk!

Imádság: Drága mennyei édes Atyánk, köszönjük neked azt, hogy elédbe járulhatunk és hallgathatunk rólad, hallgathatjuk szent Igédet. Te nagy és felséges Isten vagy. Köszönjük, hogy szólhatunk hozzád és Te meghallgatsz, annak ellenére, hogy mi bűnös emberek vagyunk. Kérlek ne ítélj el minket, hanem hallgasd meg a könyörgéseinket és add, hogy tudjunk rád figyelni, add Szent Lelkedet, hogy legyen olyan fülünk az igehirdetés alatt és minden életkörülmények között, amely rád figyel, amely oda figyel rád, és meghallgatja a Te vezetésedet, a Te utasításodat. Hiszen olyan sokszor aggódunk különböző dolgok miatt, különböző élethelyzetekben és mindig megpróbáljuk azt a problémát, amely itt az adott helyzetben van, a saját erőnkből megoldani és elfeledkezünk rólad, Uram. Add, hogy mégis tudjunk ezekben a helyzetekben is Rád figyelni, és inkább keressük először a Te országodat, a Te igazságodat és szeretetedet, hogy megkaphassuk majd mindezek után az anyagi dolgokat is, és ne az anyagi dolgok legyenek életünk középontjába. Kérlek így adj erőt, odafigyelést ezen a mai istentisztelen. Ámen.

Ismét hallgassuk meg a fiatalok újabb énekét.

A bordó énekeskönyv 61. számú énekét énekeljük: "Imádkozzatok és buzgón kérjetek", benne van a Református Énekeskönyvben is, ha valakinek nincsen meg ez (475).

Ének: 171. dícséret

Kedves Testvérek! Isten üzenetét szeretném hirdetni közöttetek. Ahogyan írva talált a már előtt olvasott bibliai részben. Máté evangéliuma 6. fejezetéből a 33-34. verset újra olvasom.

De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.

Kedves Testvérek! Ismerős egy görög monda, amely szerint az Isten Atya, a Föld Istennője és a Gond Istennője vitatkoznak azon, hogy kié legyen az ember. Végül is hosszas tanácskozás után megegyeznek abban, hogy az ember halála után a lelke az Isten Atyáé legyen, a teste a Föld Istennőé, de az ember élete során a Gond Istennő tulajdona lett. Úgy gondolom, hogy mindannyian érzitek, mélységes igazság van ebben a régi mondában. Hiszen embernek lenni, aligha jelent ennél kevesebbet, vagy többet, mint gondban lenni. Jól emlékszem rá, még gyerekkoromban, mikor egyszer-egyszer úgy hajnaltájban felébredtem, és hallottam a szüleimet, ahogy az ágyban beszélgettek, és tele-tele gonddal, hogy hogyan tovább. Nagyon nehéz időszak volt akkor az országban. Úgy gondolom, hogy azóta sem sokat változott a helyzet. Ma minden gondolkodó ember tudja, hogy igazában, ha az életbe bele gondolunk, akkor csak kétségbe eshetnénk.

Nem túl régen röpítette világgá a különböző elektronikus sajtó, hogy fölhívták a világ vezető hatalmait arra, hogy legalább egy órányival kevesebbet használjanak a különböző olajokból, benzinekből, mert olyan mértékben sérült fölöttünk az ózonlyuk, hogy 10 év múlva kérdés, hogy lehet-e így élni. S természetesen nem mentek bele ezek a nagyhatalmak. Kérdés, hogy tudunk-e élni még ebben az évezredben? Ha meg is éljük, lesz-e tiszta vizünk, levegőnk, egészséges környezetünk. Tegnap hallottuk az egyik tábori lelkésztől, hogy tőlünk nem is túlságosan messze délebbre, nem nagyon szabad kimenni, vagy lelépni az aszfaltról, szó szerint ezt mondta: "mert nem biztos, hogy az illető vissza fog oda térni, mert felrobban egy-egy elrejtett akna". Hát ilyen aláaknásított az a világ, amiben most élünk. Tehát, ha a saját házunk tája előtt söprünk, és az egyházunkra gondolunk, akkor itt is van bőséggel okunk arra, hogy kétségbe essünk és aggódjunk. Üresek a templomok. A rendszerváltás nem azt hozta, amit nagyon sokan attól vártak. Némelyek egyenesen így fogalmaznak, hogy ellopták tőlünk a rendszerváltást. Mindenesetre az biztos, hogy a templomaink nem teltek meg, sőt még akik jöttek, talán köpönyegforgatásból, talán másért, azok is szép csöndesen ismét lekoptak. Még ennél is szomorúbb, hogy alig-alig találunk fiatalokat a gyülekezetekben. Hát ez a mostani alkalom ez egészen másról beszél. De hát ez nem rendszeres. Itt vannak az újra visszakapott iskoláink töméntelen gonddal. Néha, mikor úgy élesebben fogalmazok, akkor azt szoktam mondani, hogy óriási pogány kloppok vannak ezekben a református gimnáziumokban, akiket az evangélium egyáltalán nem ért el, és úgy tűnik, hogy nem tud elérni. Nem is sorolom tovább, szóval a Gond Istennő tevékenykedik a mi napjainkban is.

Föl lehet tenni a kérdést, hogy milyen körülmények között aktuális az, amit Jézus itt mond? Hihetetlen erőteljesen hangsúlyozza azt, hogy ne aggódjatok! Hát lehet ilyen szituációban ugye, hogy nem aggódni? Hát nem jogos ezekkel a kérdésekkel szembenézni, és még a sok többivel? Úgy gondolom, hogy nem csak, hogy jogos, hanem kötelességünk is szembenézni ezzel, csakhogy ez nem azt jelenti, hogy aggódás. Jézus nem arról szól itt, hogy strucc módjára dugjuk a fejünket a homokba, és ne nézzünk szembe az élet kihívásaival, azt mondja, hogy ne aggódjatok, és ez a kettő különbség. Miért ne aggódjunk? Van néhány nagyon világos válasza ennek a most felolvasott bibliai résznek erre a kérdésre. Hát mindenek előtt ne aggódjunk azért, mert az élet több, mondja Jézus, több az élet, mint az eledel. Több az élet annál, hogy mit együnk, mit igyunk, mibe öltözködjünk? Az aggódásaink mögött nagyon sokszor nem is ez a kérdés van igazán, hogy mit együnk vagy mit igyunk,. Egy sereg ember úgy gondolja, hogy az élet azonos az életszínvonallal. Nos, Jézus azt mondja, hogy ember vigyázz, az élet több, mint az életszínvonal! Nem jó dolog az, hogy ha az életed rámegy az életszínvonalra! Úgy gondolom, hogy igazában a mi országunkban azért olyan nagy az elégedetlenség, s azért tette ez az ország azt a példátlan dolgot a történelembe, hogy egy fél évszázadon keresztül bennünket eladósító, kizsákmányoló, diktatúrában tartó hatalmat újra visszaválasztott, mert azt hiszik az emberek, hogy az élet az, hogy bizonyos életszínvonalra eljutunk és azt még fokozzuk. Nagyon egyszerű ez, nem elég a három öltönyruha, kell egy negyedik is, és belebetegszünk, ha nem tudjuk elérni. Én úgy gondolom, hogy még ma sem az az igazi nagy probléma, hogy nincs mit enni. Tudom, hogy vannak néhányan. Nem az, hogy nincs mibe öltözködni, hanem az a gond, hogy hogyan lehetne ezt fokozni, és erre rámegy egy sereg embernek az élete, és az összes aggódása abból ered, hogy hogy lehetne egy magasabb életszínvonalon élni, még előbbre jutni. A Trabant helyett hogy lehet egy Skodát venni? Skoda helyett hogy lehet most már Opelt venni, és sorolhatnám tovább. Azt mondja Jézus, hogy az élet ennél több. Ha valakinek erre megy rá az élete, az elfuserálja az életét végérvényesen. A nagy orosz írónak, Tolsztojnak van egy meséje arról, hogy egy keleti fejedelem közhírré teszi, hogy a birodalmából egy sapka arany fejében mindenki akkora területet szakíthat ki, amit napkeltétől napnyugtáig bejár, csak arra kell vigyázni, hogy a megbeszélt helyre, amikor a nap lenyugszik, visszaérjen. Nos hát valaki mindenét pénzzé teszi és elindul gyorsjárású lován, hogy minél nagyobb területet megszerezzen, és ahogy vágtat a lovával egyre inkább megjön az étvágya, ugye ismerjük ezt, és itt gyönyörű erdőket lát, amott hegyeket, és aranyat vél felfedezni a méhén, emitt kiváló szántóföldeket és egyre inkább, egyre inkább halad, halad, egy valamire nem figyel, hogy a nap lefelé hanyatlik, és mire észbe kap és visszaér a megfelelő helyre a nap lehanyatlik és ő mindent elvesztett. Fantasztikus ez az elbeszélés, több száz éves. Így hanyatlik le az életünk napja, miközben mi egyre többet akarunk megnyerni és mindent elvesztünk. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, mondja Jézus, de a lelkében, a maga ember voltában kárt vall. Nos, hát ezért fölösleges aggódni. Az élet több, mint a berendezés.

Aztán arról is szó van ebben a szakaszban, hogy az aggódás azért is fölösleges, mert az Úristennek gondja van a teremtményeivel. Beszél itt Jézus nagyon szép hasonlatokban az ég madarairól, akik aratnak, de nem vetnek, beszél itt a mező virágairól, sőt egyenesen azt mondja hogy ezek olyan díszesek, hogy Salamon, Izrael legnagyobb királya teljes dicsőségében sem tudta utánozni. Hát hogyha ezekre a teremtményeire ilyen módon gondot visel az Isten, azt mondja Jézus, akkor mennyivel inkább az emberre. És amikor aggódunk voltaképpen Istennek ezt a gondviselő hatalmát, ezt a gondviselő szeretetét vonjuk kétségbe. Hát az Úristennek gondja van a teremtményeire, a növényekre, az állatokra, akkor a teremtés koronájára, az emberre ne lenne gondja? Hát, ha egy gyíkot szeret az Úristen, akkor az embert nem? Akit az egész teremtett mindenség élére állított, hogy uralkodjék afölött. Nos amikor tele vagyunk ilyen aggódással, akkor éppen ezt vonjuk kétségbe. S hát pedig egyenesen méltatlan a mi ember voltunkhoz. Arról is beszél Jézus, hogy azért is felesleges dolog az aggódás, mert értelmetlen. "Kicsoda növelheti meg a termetét egy arasszal?" - kérdezi. Nincs a hatalmunkban. És mire megyünk azzal, hogy tele vagyunk aggódással? Semmire. Ennyire értelmetlen dolog. Sőt még azt is mondja a Mester, hogy ne aggódjatok, mert az aggódás az a hitetlenség jele. Miért aggódtok ti kishitűek, az eredeti szövegben ez a szó szerepel, hogy "miért aggódtok ti rövid hitűek". A kishitűség az rövidhitűséget jelent. Azt, hogy azt hisszük, hogy az Úristennek a keze megrövidült. Azt gondoljuk, hogy neki is csak annyi lehetősége van, mint nekünk, hogy az ő hatásköre is csak annyi, mint a mienk. Egy sereg ember így gondolkodik az Úristenről, sajnos a templomos emberek is. A rövid hit azt jelenti, hogy kétségbe vonjuk, hogy Isten tud nagy dolgokat tenni. És sajnos ilyen rövidhitűek vagyunk mi. A tékozló fiú testvére azt mondja az apjának, hogy .hány esztendeje szolgálok neked, és nem adtál még soha egy kecske gödöjét sem.. Hát hogy létezik az, hogy valaki az Úristen közelében él és ez az élet végének a summája. Hogy létezik az, hogy emberek a templomban töltik el az életüket, és a végén azt mondják, hogy hát itt igazán nem kaptunk semmit sem. Hogy létezik? Gondolom, hogy úgy, hogy hihetetlenül kis igényűek vagyunk. A világ teremtő Ura a mi gazdánk, akinek a keze nem rövidebb ma sem, mint amikor "Legyen" szavára előállt ez a mindenség. Ma sem rövidebb a keze, mint amikor megnyílt előtte a Vörös-tenger és átsétált az Ő népe, és sorolhatnám tovább a példákat. Miért nem merünk többet kérni ettől az Istentől? Egy sereg ember azért nem kap, mert nem kér, mert csak aki kér, az kap. És ennek az Istennek meg van a hatalma arra, hogy kérjen. Most ezt aggódással felcserélni, ez végzetes szenvedettség, vagy nem tudom minek nevezzem. Hát merjetek kérni. Az aggódást kiválthatja a kérés. Nem vagyunk mi egyház is úgy egészében, meg egyénekben is hihetetlenül kis igényűek? Hasonlók vagyunk ahhoz az idős nénihez, akinek a fia külföldön élt, és ő pedig idehaza meglehetősen nagy nyomorban. Aztán egyszer valamelyik szomszédja megkérdezte: Tessék mondani, a fia egyáltalán nem tart magával kapcsolatot? Azt mondja, hogy dehogynem, hát olyan gyönyörű képeslapokat szokott nekem küldeni, minden évben többször is. Hát tessék már mutatni néhányat belőle. Egy jó kötegre valót elővesz, és az mind 100 dolláros. Ez az illető néni nem ismerte a dollárt. Nem így vagyunk testvéreim, hogy annak az Istennek, akinek nem száz dollárjai vannak, hanem akié a mindenség, mi nem ismerjük, és élünk leszázalékolt életet, tele gondokkal, tele aggódásokkal, hát merjetek kérni ettől az Istentől, és ne legyetek rövidhitűek.

Hát arról is beszél Jézus, hogy azért is értelmetlen dolog az aggódás, mert ezt a pogányok csinálják. Hogy ők ezt teszik, joggal teszik, mert az ő Isteneik tényleg nem tudnak segíteni. A pogány ember nem az, aki Isten nélkül él, a pogány ember az, aki hamis Istennel él. Ma nagyon sokan vannak közöttünk ilyenek, meg körülöttünk. Ők megtehetik, hogy tele vannak aggódással, mert magukra maradnak a hiedelmeikkel, az Isteneikkel, vagy az Isten nélküliségükkel. Ők nem tudnak segíteni. Hanem mi, akik ismerhetjük ennek a világnak a Teremtőjét, mi is így gondolkozunk? Mi is így élünk? Mi is pogányok vagyunk, akik azt hisszük, hogy az Isten nem segít?

Még azt is mondja Jézus, hogy túlbuzgóság csak az aggódás. Hát elég minden napnak a maga baja. Miért akarjuk mi ma előteremteni a holnapit? Miért akarjuk ma megoldani azt, amit jövőre kell? Elég minden napnak a maga baja, a holnap majd aggódik magáért. Az aggódásainknak a gyökere az, hogy ma meg akarjuk tenni azt, amit holnapután kell, és elfelejtjük, hogy egyáltalán nem biztos, hogy lesz holnapután. Mert ugye a tegnap már az Istené. A holnap még az Istené, nekünk igazában egyetlen napunk van, a ma. Amit tegnap elrontottunk, azt aligha lehet ma már jóvátenni, és amit holnap kell megtennünk, azt még ma még nem tehetjük. Ezért igazában a Szentírásnak az a véleménye, hogy a mában kell élnünk. Nem a mának, a mában. És amikor aggódunk, akkor vagy tegnapiak akarunk lenni vagy holnapiak, csak éppen nem maiak, és éppen nem időszerűek. Így lehetünk ultra konzervatívok, vagy így lehetünk olyan módon jövőbelátók, ami meg idealizmus. Mind a kettőre volt példa a történelem során, sajnos az egyház történelme során is. Iszonyatos nyomorúsága Isten népének az, hogy ultra konzervatív akar lenni. Múzeummá tenné legszívesebben az egyházat. Mások meg előre szaladnának oda, ahol még nem tartunk. Elég minden napnak a maga baja.

Vagy másfél évtizeddel ezelőtt töltöttem hosszabb időt tanulmányúton Svájcban, és akkor már úgy adtak építési engedélyt új házra, hogy el kellett készíteni az abszolút atombiztos bunkert a ház alatt, és oda 1 évre való minden szükségest fel kellett halmozni, élelemtől ruháig mindent, csak ennek a birtokában adtak építési engedélyt. Aztán időközönként, mikor ezeknek lejárt a szavatossága, kiárusították azt. Nem így akarunk mi élni? Bebiztosítani az egész évit ma? Miután ez nehezen megy általában, a legtöbb ember ezért tele van gonddal és aggódással. Nagy bölcsesség van ám abban, amit Jézus mindennapi imádságunkban mond a mindennapi kenyérről. Ezt mondja, hogy ezt kérjétek. És ráadásul ez a mindennapi kenyér, ez igazában a római légiós katonáknak volt a napi porciója, amelyet, hogy nyugodtan aludjanak, előző este megkaptak. Ilyen a mi Istenünk, hogy aludj nyugodtan, előző nap megadja a holnapra valót. Elég minden napnak a maga baja. Ez azt jelentené tulajdonképpen, hogy lehet fölszabadultan élni. Lehet abban a tudatban, akinek voltak gyerekei tudják, hogy hányszor megcsináltuk mindannyian, hogy pláne amíg kicsik voltak, hogy földobtuk őket a levegőbe, és hogy élvezték, és hogy mosolyogtak, és eszükbe nem jutott, hogy aggódjanak, mert tudták, hogy ott van az apjuk keze alattuk. Hát lehet így élni, hogy ha valaki komolyan veszi azt, ami Jézus mond, az Isten tenyerén élünk, akinek napról-napra gondja van ránk, akkor minek ez az egész, amit csinálunk.

Nos hogy lehet ide eljutni? Hiszen annyira a Gond Istennő tart a markában bennünket. Két dolgot mondanék ezzel kapcsolatban. Figyeljük ezt a kis szócskát, amivel Jézus kezdi ezt az egész beszédét, hogy .ezért mondom néktek., tudniillik ezeket az ő tanítványainak mondja. Nem a kívül valóknak. A Hegyi Beszédet nem a kórusnak mondja általában Jézus, hanem az övéinek. Vagyis, akik őhozzá tartoznak, azok tudnak így élni. Tudnak? Tudunk? A székelyeknek van egy ilyen mondása, amikor úgy elindulnak egy napnak, meg valami fontosat akarnak tenni, hogy "egyben vagy?" Az valami ilyesmit jelent, hogy kész vagy arra, hogy megcsináld, hogy elindulj? Szeretném megkérdezni, hogy egyben vagyunk? No és ez azt jelentené, hogy együtt vagyunk az Úristennel, vagy kétfelé sántikálunk? Egy kicsit ide, egy kicsit oda. Úgy nehezen fog menni. De ha egyben vagyunk, hogy ha mi őhozzá tartozunk, akkor fölszabadulunk arra, hogy így éljünk. Egy filozófusnál olvastam ezt a mondatot, hogy éljünk annyira, éljünk tudatosan annyira, amennyire szükséges, és önfeledten annyira, amennyire lehetséges. Még egyszer elmondom, tudatosan annyira, amennyire szükséges, és önfeledten annyira, amennyire lehetséges. Önfeledten él, nem könnyelműen, de önfeledten, miután az Úristen a kezén tart bennünket, mert az övéi vagyunk. És még egyet tanácsol Jézus: Keressétek először az Ő országát és igazságát, és ezek is ráadásként megadatnak néktek. Vagyis azt mondja Jézus, hogy ha már annyira akarunk valamit, ha már annyira törekszünk valamire, ha már annyira koncentráljuk az erőnket és az életünket, akkor egy dologra koncentráljunk, az ő ügyére. Legyünk ilyen értelemben valóban egy ügyű emberek, és ne szakadjunk szét ezerféle apró dologra, mit együnk, mit igyunk, miben ruházkodjunk, hol tanul a gyerekünk tovább, kapunk-e munkahelyet, és nem is sorolom tovább, hogy mi mindenre aprózódik szét az életünk. Keressétek először Istennek az országát. Vagyis ágyazódjék be az életünk az Ő ügyének a szolgálatára, és akkor ezeket ráadásként kapjátok meg. Amikor kimegy az ember a piacra, vesz 2 kg krumplit és a nénike még 2-3 szemet rádob, hogy biztosan meg legyen. Ez a ráadás. Azt mondja Jézus, hogy amiért mi aggódunk, az ilyen ráadás, de csak azoknak, akik először az Ő országát és az igazságát keresik. Ráadás. Valami végzetesen rosszul látjuk mi az életet. Jézus azt mondja, hogy amiért mi aggódunk, az ilyen 2 szem krumpli. Ez a mi nagy dolgunk kicsit nevetségessé is tesz bennünket, az egész életvitelünket. És amit meg úgy gondolunk, hogy 2 szem krumpli az Isten ügye, azt mondja, hogy ez a fontos, és ha ez meg van, akkor a többi az ráadás. Hát itt lehet, így lehet élni úgy, hogy érdemes legyen az az élet, az életvitel. Hát ezért ne aggódjunk, hanem helyette koncentráljunk az Isten Igéjére, megtapasztaljuk, hogy az egész életünk egy nagy ráadás. Adja Isten, hogy úgy legyen. Ámen.

Ének: 398. dícséret 1. vers

Archívum: