Szegedi Csillagpont

Október 2-án a "leghangosabb" triumvirátus, ahogy Eszter is fogalmazott Szegeden járt a Csillagponton. Elég érdekes volt.

Az elhelyezésünk sokkal jobb volt, mint Pesten, itt még emberek is járkáltak, tehát elfogyott az összes szórólap. Aki odajött hozzánk, azzal próbáltunk beszédbe elegyedni, több-kevesebb sikerrel. Velünk szemben a REFISZ hirdetgette magát: volt egy jó laptopjuk és egy projektoruk. Képeket és hozzá szöveget vetítettek. Kicsit TV-shopos (bár tudom, nem ez a megfelelő szó, de most nem tudok jobbat) hangulatom volt. A legfájóbb számomra az, hogy volt egy csomó képük. A legtöbb így volt feliratozva: egy évszám, Balatonszárszó. Személy szerint hiányoltam azt, hogy a Szárszó név után nem írták oda, hogy ez az SDG konferenciatelepe, egy képhez sem, pedig vagy tízszer láttam a bemutatót.

Eszterékkel sokat beszélgettünk, hogy mit s hogyan kéne csinálni ezután. Ezeket a javaslatokat majd előterjesztjük a pesti bibliakörön (kedden a Rádayban).

Amit mindenkitől szeretnénk kérni, hogy 2005 nyarán Debrecenben lesz az országos Csillagpont: ott meg kellene jelennünk elég nagy létszámban és hirdetnünk, hogy mi is itt vagyunk. Szóval jó lenne, ha minél több ember úgy tervezné a következő nyarát, hogy jön Csillagpontra és nem csak három-négy emberrel jelennénk meg.

Megjegyzés: Mindenféle ötletet, javaslatot szívesen látunk itt, a Fórumban.

Hozzászólások

Re: Szegedi Csillagpont

Hello!

Nem hiszem, hogy a Szárszói konferenciatelep az SDG konferenciatelepe lenne. Tudtommal a Református Egyházé. Azt kétségtelenül elismerem, hogy az államosítás előtt az SDG-é volt, de úgy vélem, hogy azt a szerepet, amit akkor az SDG töltött be, ma inkább tölti be a REFISZ, mint az SDG. Ahogy nézegetem a honlapot, nektek is van egy csomó képetek. Szerintem érdemes lenne a két szervezetnek együtt dolgoznia, hisz egy a céljuk: fiatalokat Jézus Krisztushoz vezetni. És úgy gondolom, hogy az együtt-dolgozásra az országos vezetőképző előkészítése jó példa.

Sücy

Feliratkozás Comments for "Szegedi Csillagpont" csatornájára