Mert megjelent az Élet!

Kedves SDG-sek, és Kedves oldal látogatók!

Azoknak, akik velünk voltak az elmúlt hétvégén, köszönjük a részvételt, a segítőknek a sok segítséget, a vendégeknek a puszta jelenlétet, és a kedves, mosolygós arcokat! Sajnáljuk, hogy sokan nem lehettetek ott velünk, de reménykedünk, hogy jövőre ez másképp lesz, és még többen leszünk :)!
S ezen kis bejegyzésen keresztül, azoknak akik nem hallották, és azoknak is akik hallották, hadd kívánjunk Áldott, Békés, Boldog Ünnepeket azon Igékkel, amelyeket Pista bácsi választott alapul Igehirdetéséhez:
Jn.1:1-14
"Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie. Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal."

1Jn.1:2
"Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet, amely azelőtt az Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk."

Feliratkozás Comments for "Mert megjelent az Élet!" csatornájára