„Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm, és a vaszárakat leverem.” ( Ézsaiás 45:2)
Az íróasztalom felett van egy kis kép, amit életem egyik fordulópontján kaptam. A hátoldalán ez áll a karakteres betűkkel: „Ezzel jöttünk el Halasról Kőrösre, ti ezzel menjetek. Az eredmény biztos. Pista bácsiék”. Egy elöljáró életigéje volt ez, mellyel az Előtte Járóra tekintett. Egy elöljárónktól búcsúzunk családi, egyházi, akadémiai tekintetben is, aki úgy járt előttünk, hogy néha még a legkiválóbbak is nehezen tudták tartani vele, az általa diktált tempót. De úgy búcsúzunk, hogy az Előtte Járóra tekintünk. Hiszen egy elöljáró élete, sőt mindannyiunk élete azon áll vagy bukik, hogy miként viszonyul az Előtte Járóhoz, az Úrhoz!
Mit üzen hát nekünk ez az ige?
Egyfelől hálaadásra késztetve bennünket elmondja, hogy egy elöljáró életét az hitelesíti, ami abban az Előtte Járót dicsőíti. Mert egy igazi elöljáró élete túlmutat önmagán, s az Előtte Járóra mutat. Ő előtte ott járt az Úr gyermekkorában, s így vált számára átélve megélhetővé szülei sokszori újrakezdésének nyomorúsága. Úgy, hogy később otthona sokunk otthonává, családja sokunk családjává lett. Előtte járt az Úr a Debreceni Kollégiumban is, s lett éppen ezért később meggyőződéséve, hogy az oktatás, nevelés nélkül úri huncutság. Sőt, itt szintetizálódott benne egy pedagógusi eszménykép, hogy majd évtizedek múlva az ki is teljesedjék. Az Úr járt előtte teológuskorában is. Az Előtte Járó kereste tékozló fiát a teológusban, s rátalált. Hogy később református diákjaiban ő se a hívőket keresse, hanem azokat is, akiket hitre lehet segíteni. Az Úr járt előtte káplánságai idején, s tette szívügyévé az ifjúsági munkát, megóvva őt, az akkori állami és egyházi hatalom retorziójától. De előtte járt, hisz ezekben az időkben nyerte meg az Úr jóindulatát, s talált kincset feleségében, ahogy később gyermekeiben is. Az Úr járt előtte Kiskunhalason is. Ezért hallhattam egyszer valakitől, aki hitoktatóm személyére kérdezett: „Ja! A Nagy István. Az, az a pap, aki evangéliumot vitt Halasra!” De előtte járt az Úr akkor is, amikor családja mellett is vállalta a svájci ösztöndíjat. S még tudományos karrierről mit sem álmodott, mikor elé hozta Isten Lüthi igehirdetéseit. Meg előtte járt az Úr Kőrösön is. Ezért tudott egy szinte üres pártház épületében s a belső tartalmában még üresebb újraindult tanítóképzőből olyan virágzó oktatási intézményt teremteni, amelyről még 2010-ben is úgy beszélt az akkreditációs jelentés, mint a béke tudományt és erkölcsöt gyümölcsöző szigetéről a magyar felsőoktatás háborgó tengerén. Előtte járt az Úr, amikor a főiskola megmaradásáról úgy tárgyalhatott egykori püspökével, hogy közben a diákok bojkottálva az oktatást, zsoltárt énekeltek az aulában. Előtte járt az Úr, s ezért volt, hogy kivétel nélkül megizzadtunk a süppedős foteljában, mert nem akart az Előtte Járó egyházára dilettáns hitoktatókat, lelkészeket szabadítani. Előtte járt az Úr, mikor perc emberekkel hadakozott az Egyetem vezetésében, elfogadni nem akarván, hogy az Isten népének rendjét felülírja az üzemgazdasági szemlélet. Előtte járt az Úr, s csak ezért tudta Krisztusi szeretettel átitatva mondani azt is, – hibáinkat, mulasztásainkat látva – : „Na, menjetek a víz alá!” vagy „Nyaljátok meg a boxot!” Előtte járt az Úr! S éppen ezért: a férj, az apa, a tanár, a professzor életéért az Előtte Járónak adunk most hálát!
Ugyanakkor az ige bennünket vigasztalva hirdeti, hogy akár elöljárók vagy leghátul kullogók életének is az egyetlen reménysége Az, Aki Előttünk Jár. Mert egy elől járó élete jó esetben túlmutat önmagán, s az Előttünk Járóra mutat. A deuteroézsaiási ige Círuson, az uralkodón keresztül, az elöljárón keresztül szólítja meg a választottakat, s hirdeti: Az Úr, a történelem Ura előttetek jár! De nemcsak történeti és élettörténeti tekintetben, mint gondviselő, hanem mint megváltó, szabadító Úr is. Amiről itt a textusban Deuteroézsaiás beszél, az túlmutat a Círus általi, fogságból való szabaduláson. Hiszen a Círus előtt járó Úrnak nemcsak arra volt hatalma, hogy Babilon híres száz érckapuját feltörve (erre utal a textus) szabadulást szerezzen és életre vigye övéit. Hanem arra is hatalma volt, hogy halálos életünk sorsát magára véve feltörje, átszakítsa a halál zárait, a pokol falait. Deuteroézsaiás még csak arról tud beszélni: az Úr jár előttetek! Én már azt tudom hirdetni: a Feltámadott Úr jár előttetek! Nemcsak a történelem és az egyéni élettörténetek Ura Ő, hanem az Élet Ura. Az jár előttünk, Aki maga mondja: „elmegyek és helyet készítek nektek”. Az jár előttünk, Aki a jánosi eredeti görög szöveg szerint azt mondja magáról, hogy Ő „prodomosz”(régi foglalkozásnév). Azaz olyan, mint a hadseregek beszállásoló tisztje, vagy mint a révkalauz, aki elől járva készít biztos helyet a nyomába szegődőknek. Krisztus ilyen elöl járó. Ilyen halált legyőző Úr. Ilyen útegyengető, helykészítő. Ilyen diadalmas előttünk járó Krisztus, aki a maga életét adja annak, a maga életében részelteti azt, aki hisz. S aki hisz, mert életét megérintette a Krisztus, azt a halál, a maga teljességében már nem érheti el. Mert több benne az élet (dzóé), mint a halál. S a biosz halála már nem rövidítheti meg annak az életét, aki hisz. Mert pont az Előttünk Járó Krisztus élete, halála, feltámadása teszi lehetővé már itt ebben az időben, hogy ó emberünk meghaljon, az új emberünk pedig feltámadjon. Hogy aztán, ez, az itt megkezdett, Krisztusban való élet véglegessé váljon a testi halál után, s teljessé legyen a parúziakor, a test feltámadásával. Krisztus előttünk jár! Joggal mondja egy teológus: „Jézus a meghalt hívőnek feltámadott életet, az élő hívőnek örök életet ígér.” Ez a hitünk és ez a reménységünk, amikor erre a koporsóra, meg a saját életünkre nézünk.
Végül az ige bíztat, figyelmeztet, motivál is bennünket. Mert egy igazi elöljáró élete önmagán túlmutatva az Előtte Járóra mutat. S üzeni az igével összhangban: ha van Előttünk Járó Úr Krisztus, akkor annak nemcsak szabad, hanem érdemes is beállni a lábnyomába. Akinek van Előtte Járó Krisztusa, az a bioszát, életének fizikai keretét dzóéval, Krisztusi élettel töltheti meg. Be lehet állni egykori elöljárónk, de különösen is az Előttünk Járó Krisztus lábnyomába. Így érdemes élni. Így lesz tartalmas az élet. Mert így lesz a mennyei hit egyszerűen, természetesen, sallangmentesen megélhetővé. Így lesz a keresztyén élet minden póztól tartózkodó természetes élet- és viselkedésformává. Így lesz egyházi méltóság, akadémiai minőség minden pátosztól és allűröktől mentessé. Így lesz az egyéni kegyesség férfiasan reformátussá, s egyáltalán vonzóvá. Így lesz a karrier csupán a szolgálat melléktermékévé. Így lesz a teológia nemcsak teológusok számára érthetővé. Így lesz a harc vállalhatóvá. Így lesz az szenvedés imádsággá. Így lesz az itteni élet utolsó pillanata is égre emelt jobbá. S így lesz a siker is hitvallássá. Hisz sokat hallottátok – nem a költőt, hanem Pista bácsi személyes hitvallását: „És hogyha néha-néha győzök, Ő járt, az Isten járt előttem, Kivonta kardját, megelőzött.”
Elöljárónk élete magán túlmutató, az Előttünk Járóra, Krisztusra mutató élet volt. Szólítsuk most meg ezt a Krisztust! Imádkozzunk!
