Egymás mellett

„Egymás mellett, és nem egymás ellen dolgoztak a babiloni fogságból hazatérő zsidók: papok és ötvösök, férfiak és nők” – ez volt az egyik gondolat, melyet Nagy István, az SDG elnöke a 2010. évi bibliaismereti verseny megnyitó áhítatán kiemelt, Nehémiás könyvének harmadik fejezete alapján. Arra biztatta a Pécsre érkezett református gimnazistákat, hogy mind az életben, mind az előttük álló versenyben hasonlóképpen cselekedjenek. Egymás mellett a háromtagú csapatokban úgy, hogy a csapatok is elsősorban nem egymás ellen, hanem egymást ösztönözve törekedjenek a Biblia teljesebb megismerésére. Kutasné Kovács Éva igazgatónő, és Hoppál Péter főigazgató úr köszöntő szavai után kezdetét vette a verseny objektív része, a száz kérdésből álló teszt, amely a verseny végeredményét is meghatározta. Különdíjért folytatódott a küzdelem játékos formában. Többek között éneket kellett írni egy ismert dallamra, a templom alapkőletételének alkalmára, valamint gyurmából és gyufából felépíteni a jeruzsálemi várfal egy részletét.
Mind a 13 csapat szépen teljesített, de legeredményesebbnek a miskolci Lévay Gimnázium csapata bizonyult. Őket, csupán két ponttal lemaradva követte a békési Szegedi Kis István Gimnázium csapata. Harmadik helyen pedig a Kecskemétről érkezett három diák végzett, akik a kreatív feladatokban nyújtott teljesítményükért a különdíjat is megszerezték.
Külön öröm volt számunkra, hogy az országhatáron túlról, Nagyberegből is érkezett két csapat a versenyre!
Ez úton is köszönjük a Kálvin kiadónak és a Magyar Bibliatársulatnak a támogatásukat, és mindazoknak a munkáját, akik hozzájárultak a verseny sikeréhez!

Feliratkozás Comments for "Egymás mellett" csatornájára