„Bibliaszombat”

Az SDG téli konferenciájának időpontja 1927-ben a spanyolnátha járvány miatt tolódott először virágvasárnap hétvégéjére. Így alakult ki a virágvasárnapi konferencia hagyománya. Most hasonlóan, nem tervezett módon rendeztük meg Bibliaismereti versenyünket a Bibliavasárnap szombatján, de úgy látjuk, hogy megtaláltuk méltó helyét, s jövőre nem is keresünk más időpontot.
A versenykiírásban meghirdetett anyag, a tizenkét kispróféta könyveinek nehézsége nem riasztotta el a vállalkozó kedvűeket. Tizenkét magyarországi refis csapat és egy délvidéki különítmény mérte össze tudását és kreativitását március 3-án Kiskunhalason.
A 100 kérdésből álló teszt alapján a következő három csapat lett dobogós:
1. „Van irgalom” – Békési Szegedi Kis István Református Gimnázium (95 pont, 34 perc)
2. „Y-isták” – Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma (90 pont, 35 perc)
3. „Az Úr pacsirtái” – Kecskeméti Református Gimnázium (87 pont, 54 perc)
Különdíjban, a második részben legkreatívabbnak bizonyult „Lánycsapat” részesült, akik a Baár-Madas Református Gimnáziumból érkeztek.
Versenyünknek idén a Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma adott otthont, a jutalomkönyveket pedig az előző évekhez hasonlóan a Magyar Bibliatársulat ajánlotta fel a győzteseknek.

Csatolt fájlok: 

Feliratkozás Comments for "„Bibliaszombat”" csatornájára