Acta "kukacok"

„Ahhoz tartsa magát az ember, ami meg van írva” (1Kor4,6) 

Nem csak a versenyzéshez hasznos tanács ez, hanem az életünkre is – mondta Hős Csaba, az SDG tiszteletbeli elnöke nyitóáhítatában. Fontos, hogy tudjuk, mi van megírva, de még inkább az, hogy naponta olvassuk és igazítsuk magunkat az Isten kijelentéséhez. 

 
19. alkalommal megrendezett bibliaismereti versenyünk szervezésénél különösen is hangsúlyt helyeztünk arra, hogy az egész kárpát-medencei református diákság képviseltesse magát. Ennek eredményeképpen összesen 30 csapat érkezett határokon innen és túlról. (17 anyaországi iskolából 25, valamint 5 határon túli csapat) 

Az Apostolok cselekedeteiről írt könyv volt idén a verseny anyaga, melyből száz kérdést állítottunk össze. A következő három csapat volt a legjobb válaszadó:

  1. Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium – GWMMP (96 pont, 39 perc)
  2. KRK Szilády Áron Gimnáziuma – Sziládyák (92 pont, 29 perc)
  3. Benkő István Református Gimnázium – Vándorló Zsidó Ördögűzők (92 pont, 34 perc) 

Délután magunk is missziói útra indultunk Pállal és társaival. De nem csak Rómáig jutottunk, hanem kis kitérőkkel egészen a Kárpát-medencéig. Missziós útitervet szőttek és egy-egy beszédet fogalmaztak meg a csapatok a keresztyénség alapjáról, hittapasztalataikról. Ebben a kreatív részben a Lónyay utcai Református Gimnázium Nikoláosz nevű csapat bizonyult a legügyesebbnek. Szerintük valami ilyesmit írt volna Barnabás Ciprusról Pálnak SMS-ben:

„Szia Pali! Sikeresen megérkeztünk. Ugye nem haragszol ránk? Márk is üdvözletét küldi. lol Atom hetünk volt. Isten kegyelméből 1500-an megtértek. Tikkasztó a meleg. Sok sikert a 2. missziódhoz! Barni =)” 

 
Az eredményhirdetés előtt a vendéglátó gimnázium diákjai Kis Zoltán rendezésében ízelítőt adtak a résztvevőknek a Márk drámából – Márk evangéliumának feldolgozása – bemutatva, hogy mennyire élővé lehet tenni egy leírt és megtanult bibliai könyvet. 

Köszönet a Magyar Bibliatársulatnak a könyvadományért, a Generális Konventnek és a Nemzeti Együttműködési Alapnak az anyagi támogatásért, nem utolsó sorban pedig a versenynek helyet adó Baár-Madas Református Gimnáziumnak a vendéglátásért. Köszönet illet még önkéntes segítőinket és a felkészítő tanárokat. Minden versenyzőnek gratulálunk!

 

 

Kapcsolódó rendezvény: 

Csatolt fájlok: 

Feliratkozás Comments for "Acta "kukacok"" csatornájára