A virágvasárnapi hétvégénkről

Kocsev Bencétől kaptuk az első beszámolót a virágvasárnapi debreceni találkozónkról. (A közérthetőség kedvéért néhány megjegyzéssel belekontárkodtam.) Írjatok bátran, hadd épüljünk mi is a Ti gondolataitok, hitetek által!

Mivel beszámolót írok erről a konferenciáról, így a szubjektív meglátásaimra helyezném a hangsúlyt, s igyekszem nem csupán laudatiot írni, bár kétség kívül nagyon kiváló konferencián vehettünk rész, s ez úton is szeretnék köszönetet mondani a szervezőknek.
Szeretnék kronologikus sorrendbe haladni, úgyhogy egy észrevétellel kezdeném a pénteki este kapcsán. Már régóta gondolkozom, illetve gondolkozunk azon, hogy mivel lehetne az első estét tartalmasabbá tenni. Nem gondolom, hogy az ismerkedési est a legjobb mód ezen idő eltöltésére, vagy legalábbis nem ilyen formában, de erről majd más fórumon érdemes egyeztetni. /Itt persze meg kell jegyeznem ez a mostani játék roppant kreatív volt (újságpapír és cellux segítségével kellett egy olyan "építményt" kreálnia a csapatoknak, amelyre vagy amelyen keresztül ha leesik egy nyers tojás 1 m magasból, nem törik össze)/ A programokat nagyon kiválónak tartom, hisz a spiritualitás mellett helyet kaptak a tudományos fejtegetések is (a három Debrecenben tartózkodó Munkácsy-kép bemutatása), illetve a Parafónia (enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos fiatalok zenekara - színes kotta módszerrel és speciális hangszerekkel tanítva) koncert ötlete és az azon való részvétel is nagyon tetszett a szociálisan érzékeny embereknek. Az előadók megválasztását is csak dicsérni tudom. Nagyon tetszett, hogy a programok betekintést engedtek a kollégium, a gimnázium életébe s így megismerhettük az ősi protestáns scholát (lásd: praeces, diákistentisztelet az oratóriumban...). Az időnk nagyon jól le volt kötve, be volt osztva, így nem voltak olyan periódusok, amikor tétlenségre volt a társaság ítélve, tehát annak ellenére, hogy ezt egy passzív szerkezettel fejeztem ki, nem kellett a passzivitásba menekülni. Lelki oldalát nézve is tudott a konferencia újat mutatni és adni.

2005. március 23.
Kocsev Bence (és Kiss Eszter)

Feliratkozás Comments for "A virágvasárnapi hétvégénkről" csatornájára