A párom ajándék

(Dr. Nagy István írása)

Gen 2, 18. 21-23 "(...) Jól tudjátok, hogy az őstörténetek nem helyszíni beszámolók, hanem az ember több évszázados tapasztalatait fogalmazzák meg. Az ember életének újra és újra ismétlődő, egzisztenciális kérdéseit taglalják. Így szólnak a házasság, a társ megtalálásának ügyéről is. Ezért különösen is érdemes odafigyelni mondanivalójukra, mert nem íróasztal mellett ülve szólnak hozzá az emberi élet nagy kérdéseihez, hanem saját csalódásaik és megtapasztalásaik alapján. Alapigénk üzenetének summáját így fogalmazom meg: ISTEN ADJA A PÁROMAT!

1. Istennek van szava e kérdésben

Így kezdődik: "Azután ezt mondta az Úristen." Nem felesleges ez a megjegyzés. Istennek van szava, gondolata, szándéka a párkeresés és a házasság témájában. És itt mindjárt álljunk is meg. Sok kapcsolat már ezen a ponton elromlik, mert nem figyelünk arra, hogy Isten mit akar mondani. Sokkal fontosabb teendők várnak ránk. Izgalmasabb dolgokkal foglalkozunk ilyenkor. Illik-e hozzánk? Kitart-e mellettem? Mi lesz, ha nem találok társat a tanulmányaim alatt? Lesz-e hozzám illő, ha falura kerülök? Elég művelt-e? Hívő-e egyáltalán, vagy csak a kedvemért tesz úgy, mintha hinne? Mit gondolnak majd a szüleim, vagy a szülei? De vajon ott van-e fontos kérdések előtt: mi az Isten véleménye erről a kapcsolatról? (...) Az igazi párkeresés Istennel kezdődik. (...) Merjünk Istennek szólni erről, hogy aztán ő is szólhasson. Minden igazi kezdet úgy indul, hogy Isten szól. Nem véletlen, hogy a teremtéstörténetben ott van a társkeresés is, sőt itt ér csúcsához a teremtés. Érdekel-e, hogy mi Istennek a véleménye a társadról?

2. Isten szenved egyedüllétem miatt

Ne féljünk Isten szavára figyelni, mert az így szól: "Nem jó az embernek egyedül lenni." (...) Tudja és látja Isten, hogy nem jó az embernek egyedül lenni. (...) A lélektan tanítja, hogy az ember egy testbe rekesztve én és te. Minden férfi-léleknek vagy egy női pólusa, és minden női-léleknek egy férfi pólusa és ezt magunkban hordozzuk. Ez az animus anima probléma. Ennyire magában hordozza az ember teremtettségénél fogva a társat. Így alkott Isten az embert. Ahogyan Ő maga sincs egyedül önmagában, hanem Szentháromság Isten az egyetlen Isten. A teremtés koronáját is így gondolta el. Látja az ember egyedülállóságát és azt megszünteti.

3. Hozzánk illő társat ad

Úgy szünteti meg az ember egyedülvalóságát, hogy segítőtársat ad mellé: mégpedig hozzáillőt! ... Az embernek segítségre van szüksége. (...) Gyámoltalan az ember, ha nincs segítője. Ezt hirdeti a Prédikátor is: "Jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli fel senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegednek, de aki egyedül van, hogyan melegedhetnek meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent." A férfinek is segítségre van szüksége, de a nőnek is. Az emberlét segítségre szoruló lét. Ezt akarja adni Isten. De nem akármilyen segítséget ad, hozzánk illőt. Olykor meg szoktuk állapítani egy-egy párnál, hogy nem illenek egymáshoz. Vagy a termetük, vagy a koruk, vagy a rangjuk, vagy a műveltségkük annyira más, hogy előre látni a tragédiát. Isten nem ilyen társat ígér, hanem mindneben hozzánk passzolót! De mit jelent ez? Az eredeti szöveg szava nagyon nehezen fordítható magyarra. A szövegben szereplő héber szó vele szembenállót jelent, különbséget is olykor. Hasonló az emberhez, de különböző is tőle. Barth ezt gy magyarázza: " Egy lényre van szüksége, aki az emberhez hasonló, sőt azonos, de különbözik is tőle. Ha csak hasonló volna, ha csak számbeli szaporodásáról volna szó, akkor az egyedüliség nem volna megszűntetve, mert nem volna akkor a férfival szemben egy más, akkor benne csak önmagát ismerhetné fel. Ha pedig csak különböző volna, egy egészen más fajú lény, akkor megint megmaradna az egyedüliség, mert egy más állana előtte, de nem egy hozzátartozó más. Az embernek egy lényre van szüksége, aki ugyanaz, de mégis más mint ő, egy Te, amiképpen ő én." Ilyen az Isten által ígért segítőtárs. Azonos és mégis más! Nem én vagyok ő, és ő nem én. De ami belőlem hiányzik, megvan benne és fordítva. Ez a szerepeket is kijelöli a házasságban. (...) Isten nem visszhangnak állítja Ádám mellé Évát. Akik mindenben egyetértenek, semmiben sem értenek egyet. Ilyen társat keresel? Vigyázz! Azt is elmondja igénk, hogy milyen is ez a segítőtárs. Az ősi szöveg oldalbordának nevezi. Természetesen nem szó szerint kell ezt érteni, hiszen a férfinak is ugyanannyi oldalbordája van, mint a nőnek. (...) Joó Sándor megfogalmazásában: "Éva Ádámnak nem a fejéből vétetett, ne uralkodjé tehát az asszony a férfi fölött. Nem is a lábából, tehát a férfi ne tekintse az asszonyt alacsonyabb rendűnek magánál. Még csak nem is Ádámnak a vállából formáltatott; ne az asszony hordja tehát az élet minden terhét. És végül nem is a hátából, ne helyezze tehát Ádám a feleségét háttérbe önmaga előnyére. Ádám oldalbordái közül vett ki egyet, testének arról a helyéről, ahol a szíve dobog, ahonnan a szíve lüktetése árad szét a testben. Azért az oldalából, hogy egyészen mellette álljon. Nem fölötte, nem alatta, nem előtt és nem mögötte, hanem mellette." Miközben egészen más, mindig mellette áll.

4. Isten cselekszik

(...) Az ember teljesen passzív, sőt több is annál, egészen ki van kapcsolva mindenből. "Mély álmot bocsát az emberre." (...) A társkérdésben kizárólag Isten az illetékes, ő cselekszik. Annyira, hogy ő viszi oda Ádámhoz Évát. (...) Mit jelent ez? Azt, hogy a társam ajándék! Őt csak kapni lehet!

5. Szerelem a jel

Egyet mégis tesz az ember. Felismeri a társat, akit Isten elébe visz. Nem is akárhogyan. Felujjong a csodálkozástól és az örömtől: "Ez már csontomból való csont és testemből való test." Ez a rácsodálkozás a SZERELEM. (...) Akit Isten elém hozott, azzal egy egész életre kész vagyok összekötni az életemet. Nem egy-két hónapos vagy éves kapcsolatra szánta a társat Isten, hanem egész életre. Ezért mindent meg is tett. A társkeresés két ismérvét is megkapjuk itt. Egyrészt, aki fellobbantotta bennem a szerelmet; másrészt kész vagyok vele egész életemben együtt menni, gondolkodni, élni, ő a társam. Így szerzi Isten a társat, ha merjük ezt a kérdést rábízni. Ilyen módon be is teljesedik, amit Jézus mondott erről a kérdésről: "Amit Isten egybeszerkesztett, ember szét ne válassza." Nem is lesz rá szükség, mert Isten szerkesztette egybe."