Olyan jó, hogy nincsen Isten...

papesz képe

A dalszövegért kattints a képre! Ma hosszú idő után újra hangulatom támadt Kispált hallgatni, felraktam hát sorban a jól ismert albumokat. Ilyenkor mindig újra megszeretem a már néha kicsit megunt számokat, új dolgokat fedezek fel/értek meg a szerintem rendkívül gazdag, kifejező, de elsőre sokszor kuszának, értelmetlennek tűnő szövegekben. Így került elő a Velőrózsák is, amiről azt kell még tudni, hogy a többinél csak később ismertem meg, így annyira nem emésztettem meg még a szövegeket.

A Vér és bél c. szám látszólag nagyon komoly hangvételű, bár Lovasi saját bevallása szerint végigröhögte az egészet, amikor a szöveget írta. Most nem szeretném végigelemezni az egészet, egyrészt, mert nem értem a felét sem, meg nem áll össze a fejemben az egész, csak egy kis mondatra hívnám fel a figyelmet, ami megütötte a fülem:

„Olyan jó, hogy nincsen Isten
Megkönnyebbült
Kicsit minden”

Mindig kicsit sértő számomra, ha valaki azt mondja, hogy nincs Isten (még ha tudom hogy a Bibliában is benne van cool) főleg ha olyan műben teszi, amit egyébként szeretek, beleértve a szöveget is, kivéve persze ezt a kis gondolatot... Azonban ahogy a Bibliában is, meg kell vizsgálnunk, hogy milyen környezetben hangzott el ez a kijelentés. Most nem akarom azt vizsgálni, hogy Lovasi mit is akarot ezzel mondani, vagy elemezgetni, hogy milyen kapcsolatban van Istennel, vagy volt akkor, mikor ezt írta, inkább felhívnám a figyelmet egy jóhírre. A "minden" az itt lefestett környezetben olyan személyekre vonatkozik, akiknek van okuk félni Istentől. Jóllehet, csak azt hiszik, hogy megkönnyebbülhetnek, mert Isten nélkül nem csak a büntetés, meg bűntudat nem létezhetne, hanem élet sem. Élet, beleértve ebbe nem feltétlenül csak az egzisztenciát, hanem a boldogságot, célt, reményt, megnyugvást, szeretetet és mindent, ami nélkül nem is tekintenénk annak ezt a fizikai-biológiai izét... Mielőtt a szerver tárhelykapacitását elfogyasztom, igyekszem konklúzióra jutni: ebben a mondatban kicsit megérezhetjük azt a kontraszt, hogy mekkora áldás nekünk keresztyéneknek Isten. Amíg mások a büntetést, számonkérést látják benne, mi ismerhetjük a valódi, könyörülő, megtartó, felszabadító, életadó Istent, aki nélkül tényleg okunk lenne az aggodalomra. De miután Krisztus értünk halt meg és ezzel felszabadított bűneink súlya alól, „megkönnyebbült kicsit minden”... Jé, itt az evangélium...

Hozzászólások

... na végre...

... na végre...
A legjobb magyar érettségi után, épp itt volt az ideje, hogy blogot írj! :)
Élveztem!

+1

+1 ahogyan Laci írná :)
És ez már nem is az első írás Papesztől! Mire nem jó ez az új holnap... :)

Feliratkozás Comments for "Olyan jó, hogy nincsen Isten..." csatornájára