A Szent Biblia

Jn 1,1Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.
Jn 1,2Ő kezdetben az Istennél volt.
Jn 1,3Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.
Jn 1,4Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.
Jn 1,5A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.
Jn 1,6Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János.
Jn 1,7Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa.
Jn 1,8Nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie.
Jn 1,9Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba.
Jn 1,10A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt:
Jn 1,11saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt.
Jn 1,12Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében,
Jn 1,13akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
Jn 1,14Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.
Jn 1,15János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: "Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én."
Jn 1,16Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.
Jn 1,17Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg.
Jn 1,18Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.
Jn 1,19Ez János bizonyságtétele. Amikor a zsidók papokat és lévitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék tőle: "Ki vagy te?"
Jn 1,20Akkor vallott, és nem tagadott. Ezt vallotta: "Én nem a Krisztus vagyok."
Jn 1,21Erre megkérdezték tőle: "Hát akkor? Illés vagy te?" De kijelentette: "Nem az vagyok." - "A próféta vagy te?" Így válaszolt: "Nem."
Jn 1,22Ezt mondták tehát: "Ki vagy? - hogy választ adhassunk megbízóinknak: mit mondasz magadról?"
Jn 1,23Erre ő így felelt: "Én kiáltó hang vagyok a pusztában: készítsetek egyenes utat az Úrnak, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta."
Jn 1,24A küldöttek között voltak farizeusok is,
Jn 1,25és ezek tovább kérdezték őt: "Miért keresztelsz tehát, ha nem te vagy a Krisztus, sem Illés, sem pedig a próféta?"

Oldalak