1Kir 6,26 | Az egyik kerúb magassága tíz könyök volt, és ugyanannyi volt a másik kerúbé.
|
1Kir 6,27 | A kerúbokat a templom legbelső részébe helyezték. A kiterjesztett szárnyú kerúbok közül az egyiknek a szárnya az egyik falig, a másik kerúb szárnya pedig a másik falig ért, és szárnyuk a templom közepén egymáshoz ért.
|
1Kir 6,28 | A kerúbokat is bevonták arannyal.
|
1Kir 6,29 | A templom egész falára körös-körül, a belső és külső részen egyaránt domborműveket, kerúbokat, pálmákat és virágfüzéreket faragtak.
|
1Kir 6,30 | A templom padlóját arannyal vonták be a belső és a külső részben egyaránt.
|
1Kir 6,31 | A szentek szentje bejáratául ajtószárnyakat készítettek olajfából. A szemöldökfák és az ajtófélfák ötszöget alkottak.
|
1Kir 6,32 | Mind a két ajtószárny olajfából volt, domborműveket, kerúbokat, pálmákat és virágfüzéreket faragtak rájuk, és bevonták arannyal; a kerúbokat és a pálmákat is befuttatták arannyal.
|
1Kir 6,33 | Ugyanígy készítettek a templom bejáratánál is ajtófélfákat olajfából négyszögű formára.
|
1Kir 6,34 | A két ajtószárny ciprusfából volt. Az egyik ajtó két szárnya is csapon forgott, meg a másik ajtó két szárnya is csapon forgott.
|
1Kir 6,35 | Kerúbokat, pálmákat és virágfüzéreket faragtak rájuk, és beborították arannyal, amely még a véseteket is befedte.
|
1Kir 6,36 | Azután megépítették a belső udvart három sor faragott kőből és egy sor cédrusgerendából.
|
1Kir 6,37 | A negyedik évben rakták le az ÚR házának alapját, Ziv havában,
|
1Kir 6,38 | és a tizenegyedik esztendőben, a Búl hónapban, azaz a nyolcadik hónapban készült el a templom minden része és minden tartozéka. Hét esztendeig építették.
|