A Szent Biblia

1Kir 5,1Hírám, Tírusz királya elküldte szolgáit Salamonhoz, amikor meghallotta, hogy őt kenték fel királlyá apja után, mert Hírám mindig szerette Dávidot.
1Kir 5,2Salamon pedig ezt üzente Hírámnak:
1Kir 5,3Te tudod, hogy apám, Dávid nem építhetett házat Istene, az ÚR nevének, mert háborúskodnia kellett mindenfelé, míg az ÚR lábai alá nem vetette ellenségeit.
1Kir 5,4De most az én Istenem, az ÚR nyugalmat adott nekem mindenfelől, sem ellenség, sem veszedelem nem fenyeget.
1Kir 5,5Én tehát azt gondoltam, hogy házat építek Istenem, az ÚR nevének, ahogyan az ÚR apámnak, Dávidnak megmondta: A te fiad, akit utánad helyezek a trónra, az épít majd nevemnek házat.
1Kir 5,6Most azért parancsold meg, hogy vágjanak ki cédrusfákat a Libánonon. Az én szolgáim együtt lesznek a te szolgáiddal, és annyi bért adok szolgáidnak, amennyit csak kívánsz. Jól tudod, hogy miköztünk senki sem ért úgy a favágáshoz, mint a szidóniak.
1Kir 5,7Amikor Hírám meghallotta Salamon üzenetét, nagyon megörült, és ezt mondta: Áldott legyen ma az ÚR, mert bölcs fiat adott Dávidnak, e nagy nép élére!
1Kir 5,8És Hírám ezt az üzenetet küldte Salamonnak: Meghallgattam, amit üzentél nekem. Teljesítem minden kívánságodat mind a cédrusfákra, mind a ciprusfákra nézve.
1Kir 5,9Szolgáim leszállítják a Libánonról a tengerre, én pedig tutajokká kapcsoltatom össze azokat, és levitetem a tengeren arra a helyre, amelyet megüzensz nekem. Ott szétszedetem azokat, te pedig vitesd el. Te viszont teljesítsd az én kívánságomat, és adj élelmet házam népének!
1Kir 5,10Adott azért Hírám Salamonnak cédrusfákat és ciprusfákat, amennyit csak kívánt.
1Kir 5,11Salamon viszont adott Hírámnak, háza népe ellátására húszezer kór búzát és húszezer kór sajtolt olajat. Ezt adta Salamon Hírámnak évről évre.
1Kir 5,12Az ÚR tehát bölcsességet adott Salamonnak, ahogyan megígérte neki. Békességben élt Hírám Salamonnal, és szövetséget kötöttek egymással.
1Kir 5,13Salamon király kényszermunkásokat küldött föl egész Izráelből: harmincezer ember lett kényszermunkás.
1Kir 5,14Ezeket felváltva küldte a Libánonra, havonként tíz-tízezer embert. Egy hónapig a Libánonon voltak, két hónapig pedig otthon. A kényszermunkások felügyelője Adónirám volt.
1Kir 5,15Salamonnak volt hetvenezer teherhordója és nyolcvanezer kőfejtője is a hegységben.
1Kir 5,16Salamon munkavezetőin kívül, akik a munkát irányították, háromezer-háromszáz felügyelője is volt, akik a munkát végeztették a néppel.
1Kir 5,17A király parancsára nagy és értékes köveket fejtettek, mert faragott kövekből akarták lerakni a templom alapját.
1Kir 5,18Ezeket Salamon építőmunkásai és Hírám építőmunkásai, meg a gebáliak faragták ki, és elkészítették a gerendákat meg a köveket a templom építéséhez.