- Dicsértessék Atya! - köszön az egyik egyházzene szakirányos társam.
- Mindörökké, csáó! - felel az Atya.
Ilyen vicces formában zajlanak az egyházzene óráink. Református teológia mellé dukál a katolikus egyházzene az ökumenizmus ily nagy eredményei után. Megemlítettem az Atyának, hogy van egy apró hibám ti., református vagyok. Azt mondta nem baj, hiszen az ember nem tehet arról, hogy minek született. Akadnak jó emberek itt is, ott is. Ránézésre szuper katolikusnak vélt. Na meg ott a szakmaiság, ami átível a felekezetiségen.
Egyébként valóban nagyon ökumenikusak, és nem utolsó sorban lebilincselőek az órái. Nem kifejezetten a katolikus gyakorlattal ismerkedünk, hanem a szakrális népi hagyománnyal, melyek egyaránt hatott minden felekezetre.
Ma megvolt az első hittanórám is a három kis elsősömmel. Nagyon aranyosak voltak. A templomról, annak református sajátosságairól beszéltünk, például a csillagról. A csillag hallatán az egyik kisfiú erősen elkezdett gondolkodni és magyarázni, hogy van valami csillagos épület, amit ő ismer. Én is erősen próbáltam kitalálni, hogy mire gondol, mert tudtommal nincs másik református templom a városban. A végén kiderült, hogy a zsinagógára gondol. Tényleg! - esett le nekem is. Képesek vagyunk belefeledkezni a saját dolgainkba, s nem is vesszük észre, hogy a másik milyen hasonló.