„Én megyek előtted,
A rögös utat elegyengetem,
Az ércajtókat betöröm,
És a vas-zárakat betöröm.”
/Ézsaiás 45: 2/
…ha egy mondatban kellene megfogalmaznom a pécsi hétvégét, akkor ez lenne az egy mondatom.
Mert azt hiszem, hogy az e feladat, ami ránk van bízva, az hatalmas, mert nagyon sok éhező és szomjazó diák van, az egyházi iskoláinkban!
De ez nem szabad, hogy feladásra, önmagunk vagy a lebecsülésére és – vagy túlbecsülésére indítson. Mert mi ott is, és máskor is csak munkások vagyunk, méltatlanok és kevesek, gyengék és esendők, lehetőségek láttán hitetlenek, és kételkedők.
De:
"Ki mondja el nekünk micsoda nagy dolgokra hívott el az Úr? A feladatok. Isten feladatokban mutatja meg minden nemzedéknek, hogy milyen naggyá lehet. És a feladatok annál nagyobbak, minél törpébb egy kor, minél elesettebb egy nemzedék."
/Ravasz László/
Csütörtökön indultunk, hogy Péntekre ott lehessünk :) az út gyönyörűséges volt, mert Pápáról, Pécsre az Őrségen át visz az út.
Megérkezésünk pillanatától az indulásig végig azt tapasztalhattuk, hogy nem véletlenül vagy a gravitáció miatt vagyunk ott, hanem Vincze Árpi- a pécsi vallástanár- hívására, aki nagy szeretettel, lelkesedéssel, várt bennünket, és mindenki, minden tőle telhetővel segítette a szolgálatunkat! Laus Deo!
Pénteken az első 5 hittan órán lehettünk jelen, az SDG és azt remélem, hogy az Isten küldötteiként.
Fárasztó dolog volt, pedig ketten voltunk, fárasztó, de nagyon jó, a kisebbeknek (7. 8. osztályosoknak) Kenyáról mesélt Viktor, a nagyobbaknak pedig (10. 11.) kicsit másképp, de a debreceni témát, az Isten országát vittük üzenetként. Először is a rövid bemutatóval egyfajta bibliai alapvetést téve, majd arról beszéltünk, hogy igen, az Isten országa el fog jönni, de már itt van, ti közöttetek van!
Minden óra más volt, minden osztály más volt, és azt hiszem felváltva fáradtunk és ez jó volt, mert így valaki mindig „fitt” volt :)
És a Szentlélek, ő mindig ott volt, Ő adta meg a kegyelmet, hogy azok a fiuk is énekeltek a végén, akik az elején nem. Hogy a lány, akiről azt mondták, hogy majd bojkottálni fogja az órát a legaktívabb volt, aki kérdezett, akivel utána is beszélgettünk, akit talán láthatunk is még SDG alkalmon.
Jó ez kicsi dolog, de kicsi téglákból épül az Isten háza - országa is.
És volt, aki kérdezett, és a kérdések mögött mérhetetlen nagy éhség, szükség lapul… még pedig a „valaki mondja meg, hogyan kell élnem…” kérdés.
És pedig, ha pedig mi tudjuk a választ, vagyis ismerjük azt, akinél a válaszok, és a békesség van a meg nem válaszolhatatlan kérdések , akkor ne legyünk zsugoriak, másokat is vezessünk Jézus felé, a világ világossága felé!
Konklúzió? Az van. Nem azért nem jönnek a diákok, mert nem jó a SDG, hanem mert nem tudnak róla!
Az üzenet, ha meg van, akkor csomagolni kell nekik, hogy fogható legyen, és ez nem banalizálás, hanem a misszió egyik alapvetése.
Ehhez nem pénz, szervezettség, kapacitás kell elsősorban, hanem bizalom, hogy aki elhívott, az meg is tart!
Mert Ő megy előttünk, a rögös utat egyengeti, az ércajtókat betöri, és a vas-zárakat leveri!
