Zsoltáréneklő verseny, 2005

Az SDG Református Diákmozgalom ebben a tanévben is megrendezi a szellemiségéhez hozzátartozó Zsoltár- és népdaléneklő versenyt református gimnáziumaink ifjúsága számára.

A versenyre 2005. március 5-én, szombaton 9.00 órai kezdettel kerül sor Nagykőrösön, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán (2750 Nagykőrös, Hősök tere 5.).

Célszerűnek tarjuk, hogy a versenyzők pénteken este érkezzenek meg. Szállást előzetes jelentkezés után biztosítunk (szállás 1.000,-Ft/fő, reggeliről és ebédről mindenki maga gondoskodjék). A verseny előreláthatólag szombaton 16.00 óráig tart, így az esti vonattal még haza lehet érni. Szeretettel kérjük, hogy a versenyre 2005. február 20-ig jelentkezzenek a mellékelt jelentkezési lapon (minden jelentkező és kísérő 1-1 lapot szíveskedjen kitölteni).

A verseny anyaga:

Zsoltárok:

Idei énekválasztásunkat a bűnbánat gondolatköre határozza meg, ezért a verseny anyaga Énekeskönyvünk hét bűnbánati zsoltára: 6; 32; 38; 51; 102; 130; 143.

Az elődöntőben 3 zsoltárt 1-1 verssel, a döntőben pedig csak egy zsoltárt, de azt 3 verssel kell énekelni, olyan módon, hogy a kiválasztott strófák az egész ének gondolatmenetét magukban hordozzák.

Népdalok:

Az elődöntőben három énekből álló népdalcsokrot kell előadni (max. 3 percben). A döntőben egy hosszabb népdalt kérünk.

Szeretettel hívjuk és várjuk gimnáziumaink énekelni szerető és tudó diákjait.

Szeretettel értesítem még Középiskoláinkat, hogy a bibliaismereti verseny 2005. április 16-án lesz Nagyecseden. Anyaga a Római levél. A jelentkezés a kiküldendő levél értelmében történik.

Dr. Nagy István s.k., SDG elnök

Feliratkozás Comments for "Zsoltáréneklő verseny, 2005" csatornájára