Tegergo
2004. okt 3. 10:50
Yehudi Menuhinnak, a világhíres hegedűművész-karmesternek nagy ötlete támadt úgy szűk húsz évvel ezelőtt: létre kéne hozni a Zene Világnapját...
Gondolatát tett követte: ez okból ünnepeltük október 1-jén a Zenét Százhalombattán is, mely Kohán Péter, jó barátunk pátriája.
Úgy gondoltam, egy zenei esemény megéri a 28 km-es, 45 perces vonatutat; tehát nevemhez méltán vonatra szálltam Pesten a Déliben; kisvártatva meg is érkeztem Battára. Az állomási büfében készségesen eligazítottak a református templom hollétét illetően. A vasúttól a városközpontba vezető széles út mentén takaros kertesházak díszelegnek, melyeket néhány dimb-domb után hamarosan felvált a Makovecz-stílben épült katolikus templom gyönyörű, földvárra emlékeztető épülete, előtte az első szabadon választott miniszterelnök, ifj. Antall József mellszobrával. Rögtön ezek után a Művelődési ház és könyvtár, meg egy számomra ismeretlen épület szocreál együttese tűnik fel, de a gondosan ápolt fák, virágok; Petőfi mellszobra és Szt. István király teljes alakos, trapéznadrágos szobra szerencsésen pótolják a nevezett kockaépítészet hiányosságait.
Langyosan, laposan sütött az esti nap.
És már észre is vettem, amit kerestem: a református templom kisded, de igényesen modern épületét. Épp hat órakor helyet is foglaltam Péter családja mellett a kárpitozott és kerti székekkel berendezett templomban, és kezdetét vette az ünnepi műsor.
Mint megtudtuk, a helybéli zenei életnek két fő mozgatója van: a Művészeti Iskola és a Muzsikáló Százhalombatta Alapítvány. A város pogármestere különös fontosságot tulajdonított a zenei életnek a várossá fejlődésben. Kiosztották a M. Sz. Alapítvány zenei díját is, melyet név szerint Mitták Zoltán (fuvola, gitár) kapott. A hozzászólók lelkesen méltatták a zene, ahogy ők ejtették: a Zzene szerepét életünkben.
Ezután kezdődött a koncert a Művészeti Iskola Fuvolazenekarának rövid műsorával. Nagy gyönyörűség volt nem csak hallgatni, de nézni is őket, hat kecses ifjú hölgyről és vezetőjükről lévén szó. Három (Charpantier- és Schubert-) misetétel után Csajkovszkij Diótörőjéből a Hópelyhek táncát adták elő. ("Kicsit még korai"- jegyezte meg mellettem Lidi.)
Ezután a fiúk egyenlítettek, színre lépett ugyanis a Musica Matricana gitárzenekar öt ifjú titán (köztük a mi Kohánunk) és kissé korosabb művészeti vezetőjük személyében. Szép katalán népdalokat, citera-muzsikára emlékeztető dalt, friss spanyol és magyar tácokat játszottak Farkas Ferenc, Haydn, Marcello, Granados és De Maurizi műveiből.
A zene, ahogy azt írni szokás, lágyan elringatott. Olyan egységes hangzást értek el a fiúk, mintha nem is gitárok pengenének, hanem egy nagy kéz játszana egy csembalón. Ekkor tökéletesen boldog voltam.
Néhányan megpróbálták szétoszlatni ezt a kis zenei mámort azzal, hogy egy-egy szám kellős közepén felálltak, és kimentek a templomból. Az is kiderült, hogy egy szabályos nyolcszög alakú terem közepéről elhangzó szó hallhatatlan, főként, ha csak a közönség egyik feléhez intézi a műsorközlő.
Mindezek persze nem vehették el a hallgatók örömét, akik egy szép városban (jobbára a sajátjukban) igazán kellemesen töltötték az estét. Én meg derűsen (sőt bizakodva) szálltam vonatra hazafelé.
Barátaim! Hallgassatok minél több muzsikát; komolyat és igényes könnyűzenét (kedvencem az átmeneti); dudorásszatok, fütyörésszetek sokat (ne óra alatt tegyétek ezeket!!). Éljétek meg a zenét; éljetek a zenében! Nagyon szép világ az.
Megjegyzés: A százhalombattai Makovecz-templomról bővebben itt olvashatsz.
