"...őszintén beszélgethettem Vele, és szabadnak éreztem magam..."

Imaéjjel Budapesten

Az imaéjjel hetében Rami és én, Zsani eldöntöttük, hogy Nagykőrösről elmegyünk az alkalomra. Az igaz, hogy vonz bennünket a hajnalozás, mert szeretünk virrasztani, de a fő mozgató rugó az Istennel való kapcsolat, az imádság volt. Már egy ideje egyébként is sok kérdés kavargott bennem erről a fajta kapcsolatról, és remélve, hogy kérdéseinkre választ kapunk, egy szép péntek délutáni napon neki vágtunk a kissé kalandosra sikeredett utazásunknak. 

Mihelyt végre megérkeztünk a Lónyay utcai Református Gimnáziumba (itt kapott a rendezvény helyet), szívélyes fogadtatásban volt részünk, ugyanis a szervezők harapnivalókkal és forró kávéval várták az oda érkezőket, hogy bírják az éjszakát.

A történet elején számomra is kiderült, hogy ez egy országos imaéjjel, és az összegyűlt kis csapattal üdvözlésként mi is megpróbáltunk csatlakozni a többi kis csapathoz skype-on, ami, bár a mi részünkről nemigen jött össze, de láthattuk és hallhattuk, ahogyan a többiek egyszerre énekelnek.

Ezután ismerkedős játékokkal kezdtük meg a programot (pl: faragjunk hangulatot kifejező szobrot egymásból, ki tudja előbb elsütni a szót, stb ). Majd kisebb szünet után közös éneklésbe kezdtünk különböző hangszerek kíséretében, mint egy gitáros istentiszteleten (tehát hangulatosan). Ezt követte a magáról, az imádságról szóló igehirdetés, amely öt részből tevődött össze: dicsőítő, kérő, közbenjáró, bűnvalló és hálaadó imádság. Úgy kell elképzelni az egészet, hogy minden egyes imádság fajtáról más-és más (fiatal lelkész vagy teológus) beszélt áhítatos, de annál közvetlenebb formában, ezek között pedig kisebb-nagyobb szünetek, majd mindig az imádságnak megfelelő énekekkel folytattuk tovább és tovább.

Az áhítatok közül részleteznék egy párat, ami jobban megragadott. Ilyen volt a kérő imádság. Aki erről beszélt elmondta nekünk, hogy sokáig nem mert kérni, mert az Úrtól tanult imádságban ezt is mondjuk: "Legyen meg a Te akaratod", mígnem rájött, hogy össze lehet kötni a kettőt, és bátran kérhetünk úgy, hogy az Ő akaratát is kérjük. Azért is emelem ki, mert fontos, hogy tudjunk kérni is, sőt, kell is kérnünk, hogy alázattal el tudjuk fogadni Isten válaszát (ez az, amit megtanultam). Nekem azért jelentett sokat, mert legtöbbször én sem merek kérni, vagy, ha kérek is, próbálom kitalálni, hogy mit várhat el tőlem Isten, amit kérnem kellene. De örülök, hogy bennem is tisztázódhatott ez a dolog, mert nem gondoltam volna, hogy fontos, sőt, többször is megfordult már a fejemben, hogy szívességet teszek, ha kihagyom ezt a lépést.  Ennek a résznek a lezárása nagyon aranyos volt, mivel egy hatalmas papírra mindenki a saját kézrajzolatába írhatta/rajzolhatta kérését, úgy, mintha Isten kezébe tennénk azt.:)

A közbenjáró imádságra asszociálva körbe álltunk, és megfogtunk egy kör alakú kötelet, majd hátradőlve kifeszítettük azt. Ezen egyesével körbesétált néhány önként jelentkező bízva abban, hogy megtartjuk őt, ami a "sokadik kör" után már nehezen, de sikerült. Az előadó ezzel azt szerette volna szemléltetni velünk, hogy nem annyira könnyű megtartani egymást imádságban, de összefogva és kitartva könnyebb. Bár ezelőtt még nem gondoltam így a közbenjáró imádságra, de van benne valami. Együtt valóban könnyebb, ha mindenki beleadja minden erejét.

Ami a legközelebb állt hozzám az imádságos részek közül, talán a bűnbánati volt, mert ha jól emlékszem, itt beszélt a lelkész a szabad imádságról, ami nem, az úgy mond, vallásos keretekről, hanem inkább az őszinteségről a feltétel nélküli beszélgetésről szól, ami azt jelenti, hogy bármit elmondhatsz Neki, még azt is, ha haragszol rá valamiért. Az ima élet nem mindig könnyű és gondmentes. Én személy szerint nagyon sokat küszködöm ezzel, mert annyira jól szeretném csinálni, hogy legtöbbször elmarad, majd legközelebb inkább neki sem kezdek, vagy, ha mégis, addig-addig erőlködöm, míg elfáradok benne. Így azt érzem, nincs is kapcsolatom Istennel, és végül oda jutottam, hogy amikor valamiért rám tört a félelem, úgy éreztem, nem szólíthatom meg, ha már eddig nem voltam "összeköttetésben" Vele. Ezen az éjszakán nagyobb lehetőséget éreztem arra, hogy elgondolkozzam az élő Istennel való kapcsolatomról, amelyen ezelőtt is sokat morfondíroztam, és néha még szomorkodtam is, amiért távol érzem magam Tőle.  Konkrétan ez indított arra, hogy részt vegyek az imaéjjelen.