A címben szereplő szópár jól jellemzi a XXII. Zsoltár- és népdaléneklő versenyt, melyet ezúttal is a KRE Nagykőrösi Tanítóképző Karával közösen szervezett meg a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom.
Németh István, szombat délelőtti előadásában elmondta: mi emberek az elmúlt három-négyezer évben gyakorlatilag nem sokat változtunk. Ugyanazok az érzések vannak bennünk most is, mint a középkorban vagy az ókorban. A bennünket belülről feszítő érzések kifejezésében mindig kitüntetett szerepe volt a zenének és a táncnak. Valahányszor éneklünk, műfajtól függetlenül az a legfontosabb, hogy akarjunk valamit mondani. Az éneklés nem lecke felmondás. A verset, az éneket először meg kell érezni, kiválasztani azokat az énekeket, amik bennetek valamit megrezdítettek, amikről azt érzitek, hogy el tudjátok mondani úgy, ahogyan még senki sem mondta – mert el tudjátok mondani! Ma délelőtt is hallottam ilyeneket.
Az influenzajárvány ellenére a tatai, a budapesti Benkő István, a szentendrei, a nagykőrösi, a debreceni, a hódmezővásárhelyi, a hajdúnánási és a székelyudvarhelyi református gimnáziumokból érkeztek versenyzők, illetve ketten gyülekezeti kategóriában, nem református iskolából.
A versenyen túl áhítatok, drámafoglalkozás, tanári fórum és a már idézett előadás – Ízelítő a Felföld magyar népzenéjéből – színesítették a hétvégi programot.
A verseny kiírásában idén új elemként jelentek meg a genfi zsoltárokkal párba állítva 16. századi magyar zsoltárparafrázisok. A zsűri értékelése szerint a genfi zsoltárok és a népdalok között összekötő kapocsként megjelenő zsoltárparafrázisok, illetve már az elődöntőben több versszak eléneklése segítette a diákokat abban, hogy közelebb kerüljenek a zsoltárokhoz és mélyebb átéléssel formálják meg az egyházi énekek előadását is.
Örömmel láttuk, hogy a másodszorra meghirdetett gyülekezeti kategória iránt növekedett az érdeklődés. E kategóriában vehetnek részt a versenyen azok, akik nem református középiskolában tanulnak, de szívesen csatlakoznak a verseny lelkiségéhez.
Köszönjük a Néprajzi múzeum, a Kálvin kiadó, a Misztrál együttes, a Hagyományok Háza, és Németh István felajánlását a diákok jutalmazásához. Köszönjük Lázár Enikő, Papp Anette, Hargita Péter és Méhes Balázs önkéntes szakmai munkáját a zsűrizésben, valamint Lehocky Mária Magdolna szolgálatát a megnyitó áhítaton, Szenczi Árpád dékán úrnak pedig a főiskola készséges együttműködését.
A zsűri értékelése alapján a következő eredmények születtek:
Egyéniben
I. helyezett: Gaál Kinga Magdolna (képen jobbra), gyülekezeti kategória és Baló Anna, Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma
II. helyezett: Takács-Nagy Jázmin, gyülekezeti kategória
III. helyezett: Dulai Dóra, Szentendrei Református Gimnázium, és Szántó Mária, Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium, Hódmezővásárhely
Csoportban
I. helyezett: B.K.G. (képen lent), Baczkamadarasi Kis Gergely Református Líceum, Székelyudvarhely
II. helyezett: Muzsikus Bethlenesek, Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium, Hódmezővásárhely
III. helyezett: Kőrösi Kamara, Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium, Hajdúnánás
Különdíjak
Takács-Nagy Jázmin (gyülekezeti kategória) - a dudanóta stílusos énekléséért
Dulai Dóra (gyülekezeti kategória) - a halottas dicséret méltó előadásáért
Márton Ottó (Baczkamadarasi Kis Gergely Református Líceum, Székelyudvarhely) - zsoltáréneklés ihletett előadásáért
Engelbrecht Patricia (Tatai Református Gimnázium) - szépen formált népdalénekléséért
Fekete Teodóra (Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma) - A zsoltárok gondos előadásáért
Cselóczki Viola (Arany János Református Gimnázium, Nagykőrös) - Szép énekhangjáért