Tizenhat éves voltam, Pápán szerveztük az őszi SDG hétvégét. Ez volt az első konferenciám, nem tudtam, ki kicsoda, Pista bácsit még csak névről sem ismertem. Az esti áhítat előtt, a pápai refi díszterme előtt állt, látszott, hogy ő lesz a szolgálattevő, nem is mertem megszólítani, nehogy megzavarjam belső elmélkedésében. De őt nem zavarta, hogy fél óra múlva hirdetnie kell Istenünk öröm és tanító üzenetét, megszólított. Semmi kérdés, ki vagyok, hány éves vagyok, az első nekem szegezett kérdése ez volt: „tudod-e mit szeretnél kezdeni az életeddel?” A hideg és forró víz egyszerre zúdult a nyakamba. Ahhoz kezdett hozzászokni az ember tizenhat éves lánya, hogy ismerősök nyaggatják ezzel a kérdéssel, de hogy egy vad idegen „bácsi” ezzel támadjon… Majd mély beszélgetésbe elegyedtünk, míg el nem kezdtek szállingózni az áhítatra igyekvők. Már akkor is teológiára készültem, de elindított bennem valamit ez az első találkozás. Azzal zárta beszélgetésünket Pista bácsi, hogy nem elég, hogy szolgálni akarsz, azt is tudnod kell, miért akarsz szolgálni, különben üres lesz minden cselekedeted. Azóta tart a tudatosítás folyamata, amiért mindig hálás leszek, elsősorban Istennek, hogy megszólított egy „prófétája” által, másfelől Pista bácsinak, hogy úgy forgatta szívében Isten ügyét, megragadva minden pillanatot arra, hogy az övéit visszaterelje Hozzá. Azóta is meghatározó személye életemnek, hivatásomnak, szolgálatomnak, és hiszem, hogy most nem kell búcsúznunk, csak egy nagy „Csókolom”-ot mondanunk!
Horváthy Petra - In memoriam Pista bácsi
