jó ez a szó, és azt hiszem, hogy nagy igazság is. mert alapvetően igaz, ránk, hogy szeretjük a legömbölyített formákat, élethelyzeteket, mondatokat, amik könnyen emészthetőek. nem szeretjük az abszurdot, inkább azt mondjuk rá, hogy az nem van, azaz nincs. ami nem felfogható az nincs. pedig van:
"Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az abszurdnak semmi köze nincs a realitáshoz. Holott ez fordítva van. A realitás az maga az abszurd."
/Visky András/
legyen az az Istennel való dolgunk, vagy emberi mértékbe helyezett, szűk térben élt életünk. mintha az lenne a jó, ha minden logikailag végig vezethető, és a végen ott van a béke, a megnyugvás, mint a mesékben. a jó győz, és ezzel mindenki egyetért - a rossz vagy meghal, vagy jóvá lesz-.
igen, ez a szó is jó: feloldó jel. kell hogy a disszonáns hangot kövesse, megváltoztassa a feloldó jel. pedig nem rossz az ha az ember eljut egy megérthetőségen túli határig, ahol nem az a kérdés hogy mi miért van, hanem abban van a megnyugvásom, hogy egyszerűen van. kész, pont. nincs magyarázat, csak elfogadás, és felfelé néző tekintet, mint a keleti embereknek, akik képesek arra, hogy belesimuljanak az élet misztériumába.
a titkokba, amik megfejtésére nem törekednek.
ez valamiféle nagy bizalom az Istennel szembe, hogy nem vonom kétségbe a mindent látását, hogy hiszem, hogy a pillanatnyi rossz azért van, mert jót (valaki számra jót/ építőt) akar kihozni.
egyfajta katarzis= megtisztulás
"A katarzis pillanatában nemcsak azt élem meg, hogy nincs remény, hanem azt is, hogy csak remény van " /Visky András/
