Szombaton, amikor a zsoltár- és népdaléneklő versenyről hazaértünk, nem vágytam másra, mint egy hosszú alvásra. Az egész hét, meg ez az utóbbi időszak tele volt utazással, találkozással. Örülök, hogy egy helyben lehetek. Közeledik a karácsonyi hétvége, így most nem is tervezek messzire menni.
A múlt héten a Benkő Istvánban, Pápán és Tatán jártam. Nehéz röviden és tömören összefoglalni. Meglep, hogy szinte mindenhol nagyon kedvesen fogadnak, kísérnek, mintha valami "nagy ember" lennék, de legalábbis olyan, mint ők. Persze ez így normális is, de volt bennem félelem, hogy majd kétkedve-furcsán néznek rám, hogy mit is akarok, mi az az SDG. Ezt magyarázni is kell néha, de úgy tapasztalom, hogy a sok egyéb lehetőség és szervezet között, ránk is számítanak. És ez jó, meg kell ragadni.
Az utazások, beszélgetések, reakciók arra is ösztönöznek, hogy még inkább kristályosodjon, hogy mi is a mi feladatunk az adott iskolában és úgy egészében is. Meg kellene tervezni még világosabban azt is, hogy mivel megyek egy iskolába, mire hívom a diákokat. A mostani kis mondókám az SDG-ről már kicsit unalmas, főleg magam számára. Ez persze ilyen dolog. Nekik új, csak tudjam úgy elmondani, mintha nekem is az lenne.
Hála Istennek a zsoltáros verseny is jól sikerült. A reflapban is lehet majd olvasni. A múlt héten a polgárdi alkalmunk volt benne. Köszönjük!
egy egész hét
